Leváltanák a tornaljai nyugdíjasotthon igazgatóját

<p>Tornalja. Kényszerszabadságra küldte a tornaljai nyugdíjasotthon igazgatóját a munkáltatója. Értesüléseink szerint Besztercebánya megye önkormányzata október 29-én visszahívja posztjáról Andrea Gálovát, menesztésének okairól a közgyűlés után tájékoztatnak.</p>

ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ

Október 25-én a szociális intézmény alkalmazottainak túlnyomó része tiltakozást szervezett az igazgató asszony támogatására. A mintegy félszáz dolgozó kiállt a felettese mellett, nem értik és nem fogadják el a megye döntését. Tiltakozó megmozdulásuknak sok foganatja nem lesz, az ügy valószínűleg néhány héten belül bíróság elé kerül. Az eddig kiszivárgott információk szerint egy feljelentés alapján váltják le az Andrea Gálovát. A megye a leváltást megelőzően – több feljelentés után – ellenőrzéseket is végrehajtott az intézményben, ennek eredményeiről a közgyűlésen számolnak be a képviselőknek.

A menesztés egyik oka, hogy az igazgatónő, a kényszerszabadsága és a leváltásának kezdeményezése előtt állítólag bántalmazta egyik alkalmazottját, aki feljelentést tett emiatt a rendőrségen. Az érintett alkalmazott nem nyilatkozott az ügyben, de továbbra is fenntartja állításait. Az eset után a nyugdíjasotthon kollektívája két táborra szakadt, a munkahelyi légkör megromlott. A dolgozók idegesek, a lakók is megérzik a feszültséget, az otthonban mindenki a tervezett leváltásról és az állítólagos bántalmazásról beszél. Gálová megítélése vegyes, többek szerint az elmúlt hat évben sikeresen és problémamentesen vezette az intézményt, mások szerint viszont elfogadhatatlan módon bánt az alkalmazottakkal, a dolgozók közül néhányan azért távoztak, mert nem tudták elviselni a munkahelyi feszültségeket.

A tiltakozáson részt vevők úgy vélik, hogy az igazgató asszonyt politikai nyomásra, mondvacsinált indokokkal akarják eltávolítani posztjáról. Az intézményvezető módszereivel és hozzáállásával elégedetlen munkatársak viszont a megyei vezetés visszahívásról szóló döntését támogatják, és nyugodt körülményeket szeretnének. Ha október 29-én visszahívja a megye Andrea Gálovát a tornaljai nyugdíjasotthon igazgatói posztjáról, valószínűleg munkaügyi bíróság elé kerül az ügy, az állítólag tettlegességig fajult konfliktust pedig a rendőrség fogja vizsgálni. Gálová úgy érzi, semmi olyat nem tett, amiért le kellene váltani, hamis vádak, és hitelrontás miatt feljelentést tervez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?