Kerékpártánc Gútán

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSGúta. Három ország nyolcvankét sportolója vett részt a Vág-parti város sportcsarnokában megrendezett 14.

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Gúta. Három ország nyolcvankét sportolója vett részt a Vág-parti város sportcsarnokában megrendezett 14. nyílt szlovák teremkerékpár-bajnokságon.

A rendezvényen Csehország, Magyarország és Szlovákia klubjainak versenyzői egyéniben, párosban és négyesben mutattak be művészi kerékpártáncot. A hagyományoknak megfelelően a gútaiak remek teljesítményt nyújtottak, kibérelték a dobogót. Hajdú Andrea vezetőedző elégedett volt védencei bemutatójával, de a neves szakemberektől is kapott dicséretet. „A mieink látványos bemutatókkal kerültek a figyelem fókuszába. Javunkra vált, hogy a többi klubtól eltérően egész nyáron edzettünk. A cseh bírók is elismerően nyilatkoztak a csapatról. A kicsik is ügyesek, szinte mindenki képes már egy keréken bemutatni gyakorlatait. Tudatában vagyon a hiányosságoknak is, ezeket folyamatos edzésekkel igyekszünk a minimálisra csökkenteni. Kevesebb elemet rontott a női négyesünk is, remek formában vannak a lányok” – nyilatkozta Hajdú, aki a folytatásban védenceivel Németországban a Worms-kupán mutatkozott be a közönségnek. (borka)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?