Pussy Riot: egy lány szabadul, ketten börtönben maradnak

ÖSSZEFOGLALÓMoszkva.

ÖSSZEFOGLALÓ

Moszkva. A fellebbviteli bíróság helybenhagyta tegnap az elsőfokú ítéletet a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban „punkimát” tartó Pussy Riot együttes két tagjánál, harmadik társuk szabadon távozhat, mert esetében az ítéletet felfüggesztették.

A bíróság elnöke közölte: Nagyezsda Tolokonnyikova és Marija Aljohina esetében meghagyták a két év javító-nevelő táborban letöltendő büntetést, míg Jekatyerina Szamuceviccsel szemben felfüggesztették annak végrehajtását. Ügyvédje szerint Szamucevics nem vett részt a figyelemfelhívó akcióban, mert a székesegyház őrei kitessékelték az épületből röviddel azután, hogy belépett.

A tárgyaláson a három lány ártatlannak vallotta magát, és bocsánatot kértek a hívőktől. Az esemény nem sokkal azelőtt történt, hogy Oroszországban újra elnökké választották Vlagyimir Putyint. A három lány a székesegyházban azt kérte Szűz Máriától, mentse meg Oroszországot Putyintól. Augusztusban első fokon két év javító-nevelő táborban letöltendő büntetésre ítélték őket. Az USA-ban és Európában heves visszatetszést váltott ki a döntés, mert abban a véleménynyilvánítás korlátozását látják.

A tegnapi tárgyaláson Marija Aljohina elmondta, azért mentek a templomba, hogy kétségbeesett tiltakozást tartsanak a politikai elit ellen. „Meglehet, ez a forma nem elfogadható a tömegek számára, láthatóan társadalmunk erre nem kész, akárcsak a punkima megértésére.” Nagyezsda Tolokonnyikova azt is cáfolta, a vallás ellen tiltakozott volna.

Az ügyvédek szerint nem volt meg a bűncselekmény minden tényállási eleme, az elsőfokú bíróság alaptalanul állapította meg, hogy tetteikben megmutatkozott a vallásellenesség és a gyűlölet. Violetta Volkova kiemelte, a „punkima” idején kevés ember tartózkodott a székesegyházban, az akció nem zavarta meg a szentély működését, továbbá védencei nem mentek az oltárhoz.

Korábban az orosz ortodox egyház nyilatkozatban jelezte: meg kellene kegyelmezni a három fiatal nőnek, ha a fellebbviteli tárgyaláson megbánást tanúsítanak. Putyin elnök viszont nemrég arról beszélt, hogy az elsőfokú bíróság helyesen döntött, szerinte megengedhetetlen, hogy az együttes tagjai aláássák az orosz társadalom alapjait és értékeit, és megpróbálják megsemmisíteni az országot. A védőügyvédek szerint Putyin szavaival nyomást gyakorolt a fellebbviteli bíróságra. (MTI, TASR, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?