A szívritmuszavar veszélyeire hívták fel a figyelmet országszerte

MARSOVSZKY MIKLÓSKassa. A kelet-szlovákiai nagyváros volt az utolsó állomása annak a figyelemfelkeltő kampánynak, melyet több szakmai szervezet és a Bayer cég rendezett.

MARSOVSZKY MIKLÓS

Kassa. A kelet-szlovákiai nagyváros volt az utolsó állomása annak a figyelemfelkeltő kampánynak, melyet több szakmai szervezet és a Bayer cég rendezett. A rendezvény során szakemberek mérték meg az érdeklődők vérnyomását, ellenőrizték a szívritmusukat, és tájékoztatást nyújtottak a pitvarfibrilláció veszélyeiről. Szlovákiában az első számú haláloknak a szív- és érrendszeri megbetegedések számítanak. „A pitvarfibrilláció a szívritmus leggyakoribb zavara. Becsléseink szerint Szlovákiában megközelítőleg 150 ezer ember szenved ebben a betegségben, és sokan vannak, akik nem is tudnak róla. A 21. század járványának is nevezett betegség életveszélyes lehet, ötszörösére növeli egy agyi katasztrófa veszélyét” – nyilatkozott Robert Hatala, a pozsonyi Szív- és Érrendszeri Betegségek Nemzeti Intézet (NÚSCH) kardiológiai klinikájának főorvosa.

A kampány szeptember 12-én kezdődött Pozsonyban, ezt követően Besztercebányán, Nyitrán és Zsolnán is megtartották a rendezvényt, melynek utolsó állomása Kassa volt, ahol az Optima üzletközpontban egy 3,5x6 méteres felfújható szívvel próbálták felkelteni a járókelők érdeklődését. „A pitvarfibrilláció kialakulásának lehetősége az életkor előrehaladásával növekszik, és gyakran más betegségeket is előidéz, például cukorbetegséget vagy elhízást. Tünetei eltérőek lehetnek, de ami a legveszélyesebb, hogy a betegek 70 százaléka eleinte nem érez semmit. Betegségükre általában véletlenül, a megelőző vizsgálatok során derül fény” – közölte Eva Goncalvesová, a Szlovák Kardiológiai Társaság elnöke.

Szakemberek szerint mozgással, az alkohol és a zsíros ételek kerülésével megelőzhető a baj. Egyes előrejelzések szerint az elkövetkezendő 40 évben megkétszereződhet vagy akár meg is háromszorozódhat a pitvarfibrillációban szenvedő betegek száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?