170 éves a Pázmány Péter Gimnázium

SZÁZ ILDIKÓÉrsekújvár. Fennállásának 170. évfordulóját ünnepelte október első hetében az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium.

SZÁZ ILDIKÓ

Érsekújvár. Fennállásának 170. évfordulóját ünnepelte október első hetében az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium. A felvonulással, szentmisével kezdődő rendezvénysorozatot gálaműsorral folytatták, és a jubileum alkalmából kiállításmegnyitóra, táblaavatóra, történelmi, nyelvi és sportvetélkedőre került sor. Az ünnepi hetet Szabó Imre orgonaművész templomi koncertje zárta.

A kiállítás megnyitóján az intézmény 170 évéről Száraz Magdolna történelemtanár számolt be, a diákok egykori diákokkal, tanárokkal beszélgettek. A gimnáziumba látogatott Kemény József, az iskola legidősebb öregdiákja, Kovács Ferenc, a Diákok a viharban című könyv szerzője, Fabó Éva és Peržel Zsuzsanna volt tanárok, továbbá Lacza Tihamér, a Pátria rádió munkatársa, aki negyvenöt évvel ezelőtt érettségizett az iskolában. A jubileumi gálaműsoron részt vettek a Híd és az MKP képviselői, az ünnepi szónok Tóth János egykori gimnazista, a Selye János Egyetem rektora volt. A történelmi vetélkedőn a legjobbnak az I. A osztály csapata bizonyult: Ešek Krisztina, Rigó Scarlett és Kasnyík Klaudia. Pázmány Péter születésének 442. évfordulóján az iskola előcsarnokában leleplezték Buják Vince fafaragó alkotását, az emléktáblát a gimnázium névadójának portréja díszíti. A Pázmány-emlékoszlopot a IV. Szövegértelmezési Anyanyelvi Vetélkedőre érkező diákokkal együtt koszorúzták meg, Liszka József néprajzkutató köszöntötte az egybegyűlteket. Az első kategóriában első helyezett lett Salgó Noémi, az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola tanulója, II. kategóriában Folk Nóra, a pozsonyi Duna utcai gimnázium diákja győzött. A verseny napján történelmi sétát tettek az ünneplők a ferences templomba és kolostorba, illetve annak kazamatáiba.

Az emlékhét utolsó napján tanárokból és diákokból álló küldöttség látogatott el a köztemetőbe, az elhunyt tanárok sírjához. Az uszodában a diákok jelképesen 170 m hosszú távot úsztak le, és részt vettek az egykori tornatanárról elnevezett Oros-kupán. Végezetül Szabó Imre orgonaművész, a gimnázium egykori diákja tartott ünnepi koncertet a plébániatemplomban.

Az Új Szó a rendezvény médiapartnere volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?