Verekedés után kiközösítés

<p>Pálfala (Pavlovce). A rimaszombati Pálfala 226 választópolgára közül 184-en írták alá azt a petíciót, amelyben a szerintük összeférhetetlen és agresszív Radič család elköltözését kezdeményezik. Az érintett család úgy látja, jogaikban korlátozzák őket, állításuk szerint semmi nem igaz a vádakból.</p>

SZÁSZI ZOLTÁN

Radičék és a petíciót kezdeményező Ján Bobál között még áprilisban elmérgesedett a helyzet, amikor a helyi kocsmában verekedés tört ki. Ebben az ügyben még jelenleg is rendőrségi vizsgálat folyik, a nyomozás az okokat próbálja kideríteni. Értesüléseink szerint a kocsmában, szórakozás közben eltűnt arany ékszerek váltották ki a nézeteltérést, ami később tettlegességig fajult. A helyszínen többen is megsérültek, majd a verekedés a rimaszombati kórház előtt folytatódott, ennek szemtanúi is vannak. Két család tagjai bántalmazták egymást, Radičék azt állítják, nem ők kezdték a verekedést, a másik fél ugyanezt mondja. Az áprilisi eset után Ján Bobál petíciót szervezett, több helybeli lakossal, köztük a jelenlegi alpolgármesterrel együtt elindították az aláírásgyűjtést, a petíciós íveket eljuttatták a belügyminisztériumba, a minisztérium az országos rendőr-főkapitánysághoz továbbította az ügyet, ezután a feledi körzeti rendőrőrsön vizsgálták, jelenleg pedig a Rimaszombati Körzeti Hivatal szabálysértési osztálya foglalkozik a petícióval. Mivel alkotmányos jogokat sért, így foganatja nem lesz, Radičékat nem kényszeríthetik ilyen módon arra, hogy elköltözzenek a faluból. Az érintett család viszont megfélemlítve érzi magát. „Soha senkinek nem ártottunk, senkivel nem volt konfliktusunk, sohasem volt büntetve egyetlen családtag sem, az erkölcsi bizonyítványunk tiszta. Szeptemberben igazolást kértünk a polgármestertől, hogy volt-e valaha is valami gond a családdal, olyan papírt kaptunk, amely szerint nem” – mondta el id. Radics Béla, aki 32 éve lakik a faluban, saját maga építette fel a házát. Több mint 40 évig volt munkaviszonyban, két választási időszakban képviselő, egy időszakban alpolgármester volt a faluban. „Áprilisban minket támadtak meg, már akkor azzal fenyegettek, nekünk menni kell Pálfaláról, utána azonnal szervezkedni kezdtek, a polgármester is ott volt, szeptemberben pedig igazolta, hogy nincs velünk gond. Szeretnénk látni a petíció eredetijét, mert azon, úgy tudjuk, komoly vádakkal illetnek minket, és állítólag a község pecsétje is rajta van. Mi úgy tudjuk, olyanoknak a neve is szerepel a petíción, akik már évek óta nem laknak itt, vagy csak átmeneti lakhelyük van Pálfalán. Néhány falubeli azt állítja, hogy nem írta alá az ívet, pedig a nevük rajta van. Szerintünk azért sikerült ennyi aláírást összegyűjteni, mert az ausztriai Direkthilfe roma program támogatásait a hivatal osztja el, így az emberek nem mertek nemet mondani, csak hogy megkaphassák a rendszeres élelmiszer-, ruha- és pénzsegélyt. Az igazat megvallva félünk, a gyerekekért aggódunk, hónapok óta ki se járunk a faluba, nehogy megint konfliktus legyen” – mondta el Radič Aneta. A család hitelrontás és személyi szabadságjogaik korlátozása miatt feljelentést is tett.

Pálfala polgármestere, Menyhárt Béla szerint Radičék nem jól jönnek ki a falu többi lakosával. A polgármester – aki polgárként szintén aláírta a petíciót – ugyan kiadta az igazolást arról, hogy az önkormányzat közrendi bizottsága eddig nem tárgyalt még a Radič családdal kapcsolatos ügyről, de ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem lett volna velük gond. „A falu lakói szerint Radičék agresszívak, összeférhetetlenek, nem tudnak kijönni a többiekkel, sem a romákkal, sem másokkal. Úgy tudom, korábban is voltak már verekedés miatt ellenük feljelentések, de eddig még mindegyiket csak szabálysértési eljárásként vizsgálták” – mondta Menyhárt Béla. Hogy a falu esetleg megvegye Radičék házát, erre a polgármester szerint nincs lehetőség, jelenleg pénzük se lenne erre, és a testület sem tárgyalt még erről. Egyelőre Radičék sem tudják, mitévők legyenek. A polgármester szerint meg kéne békélniük a családoknak, és véget vetni az ellenségeskedésnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?