Még egy exit

Most úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök kivezeti az Egyesült Államokat a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról szóló szerződésből (INF). Erről már Barack Obama idején is esett szó, Washington szempontjából ez a kétoldalú megállapodás több okból sem tartható. Egyrészt az oroszok alighanem megszegték már rég az INF-et, amikor a Novátor rakétáikat kifejlesztették, amelyek feltehetőleg éppen ebbe a típusba esnek. De ez önmagában még Obamáékat nem vitte rá arra, hogy kilépjenek a szerződésből. Ez most

inkább ürügynek tűnik azért, hogy a kínaiakkal szemben hadrendbe állíthatóak legyenek az amerikai közepes hatótávolságú földi indítású rakéták.

A valódi verseny ugyanis a Csendes-óceánon folyik. Az oroszok pénze véges, az alacsony olajár mellett a közeljövőben sem fognak nagy fegyverkezési versenybe kezdeni. Még ha látványosan meg is mutatnak egyes prototípusokat, a tömeggyártás, hadrendben tartás és gyakorlatozás drága. Kína eközben végig gond nélkül fejleszthetett ilyen rakétákat: a hidegháború végén sem merült fel senkiben, hogy e megállapodásba Pekinget is bevonják. Így alakult ki az az amerikai szempontból érthetően bosszantó helyzet, hogy míg az oroszok titokban megszegték a szerződést, a kínaiak meg nyíltan építették a rakétákat, addig Washington betartotta a megállapodást, a maga kárára. Most ennek vet véget Trump. Ez persze sok kérdést vet fel az európai szövetségesek – a magunk – szempontjából. 1987-ben ugyanis ez az egyezség volt az, amely jelentős európai nukleáris leszereléshez vezetett, vagyis amelynek eredményeképpen a hírhedt orosz SS-20-as rakétákat és amerikai megfelelőiket kivonták a kontinensünk országainak jelentős részéből. 2002-ben egy hasonló egyezményből, az ABM-megállapodásból (rakétavédelmi eszközökre vonatkozott), már kilépett George W. Bush, mert akkor akarta az elhíresült rakétapajzsot közép-európai országokba telepíteni, hivatalosan az iráni fenyegetéssel szemben.
 

Az európai szövetségesek közt okozhat komolyabb törést ez a mostani lépés: míg London és Varsó jó előre biztosította Washingtont a támogatásáról, addig Párizs és Berlin aggódik, elsősorban az orosz reakciók miatt. Alighanem hamarosan megjelenhetnek lengyel területeken az amerikai rakéták, de a kontinens USA általi felfegyverzését nem mindenki várja ennyire. Ennek egyrészt az az oka, hogy a németeknek mindig nagyobb az érdekük az Oroszországgal való párbeszédre, mint az USA-nak, másrészt pedig az egész európai védelmi közösség megteremtése – közös hadsereg, uniós zászlóaljak stb. – azt kívánná, hogy az USA ne ossza meg a NATO-n belüli szövetségeseit az orosz törésvonal mentén.

Ezen kellene tehát most Európának felülkerekednie, mert azt nem várhatjuk el Washingtontól, hogy Kínával szemben ne folyamodjon ahhoz, amit Peking egyébként évek óta háborítatlanul fejleszt. Megint ott vagyunk, hogy az európai NATO-tagoknak először maguk közt kellene egyeztetni és közösen kéne fellépni – és ez megint nem sikerült.