BL: átgázolt a Dortmund az Atléticón, célegyenesben a Barca

Liverpool

Ugyan a Crvena zvezda fogadási gyanúba keveredett,  de lehet, hogy egyszerűen csak ennyit tud.

23 évvel ezelőtt egy szép múlttal rendelkező, de a legújabb kort tekintve európai szinten kicsinek számító magyar futballcsapat nagy bravúrt hajtott végre azzal, hogy országa első képviselőjeként bejutott a Bajnokok Ligájába. Óriási volt az öröm, a nemzet futball-lázban égett, a szurkolók éjszaka hálózsákokkal felszerelve érkeztek meg a stadionhoz azért, hogy jó helyük legyen a sorban a másnapi jegyvásárlásnál. És a kiscsapat nagy bravúrral kezdett: első mérkőzésén Zürichben 3–0-ra legyőzte a Grasshopperst, aztán amikor már mindenki nagyot mert álmodni, jött a kiábrándító valóság: a Ferencváros előbb otthon szenvedett 5–1-es vereséget az Ajaxtól (úgy, hogy Nyilas Elek büntetőből még egyenlíteni tudott), majd a Real Madrid otthonában 6–1-re kikapott. Senki sem kiáltott bundát és fogadási csalást (hol is voltak akkor még az online irodák?), a magyar hívek is beletörődtek, hogy a kedvencek ennyit tudnak.

Hogy miért az emlékidézés?

Azért, mert a 2018–2019-es idényben valami hasonlónak lehetünk szemtanúi, csak nem a magyar, hanem a szerb bajnokkal. A Crvena zvezda egy Napoli elleni, bravúros hazai gól nélküli döntetlennel kezdett a C csoportban, majd három hete elment Párizsba, ahol 6–1-re kikapott a PSG-től. A szerbeket azonban megvádolták, hogy a klub egyik vezetője ötmillió eurót tett fel arra, hogy Zvezda öt góllal kikap. Ezt azóta sem sikerült bebizonyítani, de a szerdai, harmadik fordulós meccs bebizonyította, nem biztos, hogy bunda kell a kiütéshez: a Liverpool ezúttal 4–0-ra verte a csoportutolsót. Egyszerűnek tűnik a képlet: ennyit tudnak a Csillagok.

A forduló nagy csatáját Dortmundban vívták, az A csoport első helyén álló németek a szintén hibátlan Atlético Madridot fogadták. Azt sejteni lehetett, hogy a hazaiak győzelmi esélyei nem rosszak, Lucien Favre csapata ugyanis a 2018–2019-es évadban még nem szenvedett vereséget. A Bundesligát hat győzelemmel és két döntetlennel vezetik, a BL-ben pedig két siker után várták a csúcsrangadót. Amelyből aztán kiütéses győzelem lett, a Dortmund minden téren az Atlético fölé kerekedett és Raphaël Guerreiro kettő, Axel Witsel és Jadon Sancho egy-egy góljával 4–0-ra nyert. A siker értékéhez hozzátartozik, hogy a madridiak az eddigi kilenc bajnokin mindössze öt gólt kaptak (a legkevesebbet a La Ligában), és az elmúlt három szezon mindegyikében az ő hálójuk rezdült meg a legkevesebbszer.

Nem is tudok mit mondani, ilyen egyértelmű végeredménynél kár magyarázkodni. a Dortmund nagyon jó csapat, gyorsan és látványosan futballoztak, gyönyörű lett volna nézni, ha nem ellenünk teszik. Gratulálok ellenfelünknek 

– nyilatkozta Diego Simeone edző, aki 2011 decembere óta a 391. tétmérkőzésén ült az Atlético-kispadján, de ilyen súlyos vereséget korábban sohasem szenvedett.
 

Az eredmények alakulása folytán három forduló után már kijelenthető, hogy a Dortmund 99 százalékra továbbjut, hiszen a csoportban nyolc ponttal megelőzi a Monacót és a Bruges-t. Hasonló helyzetben van a Barcelona is, amely a sérült Lionel Messi nélkül is simán győzött 2–0-ra az Inter ellen, és a B csoportban úgy áll az élen kilenc ponttal, hogy a Tottenham és a PSV szintén nyolcpontos hátránnyal követi, és nem valószínű, hogy bármelyik is utolérné.
Pincési László

Érdekes

A NAP JÁTÉKOSA

A szerdai játéknap legjobbját a Dortmundban találtuk meg, Raphaël Guerreiro szereplése egyébként is extra meglepetésként hatott. Az Európa-bajnok portugál egyáltalán nem tartozik a német csapat kulcsemberei közé, a bajnokságban eddig mindössze három bajnokin állt be csereként, összesen 28 percre, a Bajnokok Ligájában pedig most kapott először 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?