Színházi kiskalauzok

vígsz

Magazinnak, évados kiadványnak, műsorkalauznak egyszerre nevezhető az a katalógus, amellyel négy vezető budapesti színház kedveskedik közönségének. Igen, kedveskedik, hiszen az elegánsan, ízlésesen, szép grafikai elrendezésben gazdag tartalmat kínáló füzetekhez minden színház előcsarnokában ingyen juthat hozzá a tisztelt közönség. 

A kiadványok természetes célja az adott színház pozicionálása, repertoárjának pontos megismertetése, társulati tagjainak bemutatása, színész és néző kapcsolatának elmélyítése, s nem utolsósorban a már műsoron szereplő és az előkészületben levő produkciók tálalása.

Nem új az ötlet. Mind a négy színház (Vígszínház, Katona József Színház, Örkény Színház és Radnóti Színház) ezzel a kiadvánnyal indítja az évadot. A társulatok törzsközönsége évek óta tudja: az új bérlethez vagy az ősz első színházjegyéhez kap egy tartalmas, fotókkal gazdagon illusztrált, egészen az évad végéig aktuális olvasnivalót, amellyel nemcsak színházi és drámairodalmi ismereteit bővítheti, hanem közelebb kerülhet a kedvenceihez is, akikre mindig nagy örömmel vált jegyet. A „hová menjünk, mit nézzünk meg?” kérdés megválaszolásában ugyanis döntő szerepet játszik, hogy kivel töltjük az esténket, kivel izgulunk, szórakozunk vagy búslakodunk két-három órán át.

A Vígszínház idei magazinjáról a társulat oszlopos tagjai, évtizedek óta vezető művészei – Lukács Sándor, Halász Judit és Kern András – tekintenek ránk. 

A Vígszínház idei magazinjáról a társulat oszlopos tagjai, évtizedek óta vezető művészei – Lukács Sándor, Halász Judit és Kern András – tekintenek ránk. 

„Ha arról kérdeznének, mi a legnehezebb a színházcsinálásban, akkor azt mondanám, hogy az egyik legnagyobb kihívás megtalálni azokat a darabokat, amelyek reményeim szerint a legnagyobb élményt adják majd önöknek” – szól a közönséghez Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója. És ígéri: csapata most is keményen, kitartóan és kreatívan fog küzdeni. Úgy, mint eddig is tette, fűzhetnénk hozzá, hiszen ennek a (121 éves) szenvedélyes, kitartó munkának az eredménye, hogy 2015 júniusában az Európai Színházak Uniója a Vígszínházat művészi eredményei és nemzetközi elismertsége révén teljes jogú taggá választotta. Óriási siker ez: egyedül a Vígszínház képviseli Magyarországot e jelentős nemzetközi szervezetben. De elismerés illeti a társulatot azért a munkáért is, amelyet a heti rendszerességgel jelentkező, VÍGlive-nak nevezett élő Facebook-műsorával nyújt. A színház fiatal művészei színes riportokban adnak képet a készülő előadásokról, interjúkat készítenek azok alkotóiról, szereplőiről, háttérmunkásairól. A színház idei kiadványa elsősorban az új évad bemutatóit ismerteti. Charlie Chaplin nagy hatású művét, A diktátort ifj. Vidnyánszky Attila címszereplésével láthatja a közönség, jön Molnár Ferenc Lilioma Bandor Éva vendégszereplésével, John Cassavetes Premier című filmjének színpadi változatát a szlovák Martin Čičvák rendezi Eszenyi Enikővel a főszerepben, Bulgakov Bíborszigetét Hegedűs D. Géza állította színpadra, Brecht Baalját Horváth Csaba a zene, a tánc és a mozgás nyelvére fordítja le, Kádár Jánosné balladáját Kútvölgyi Erzsébet adja elő, Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című költői monológját Lukács Sándor szólaltatja meg.

Hasonló szellemben készült a Katona József Színház friss programfüzete: a nagyszínpad, a Kamra és a Sufni egybevéve hét bemutatót tart az évadban. Köztük lesz a Tasnádi István által továbbírt Fejes Endre-i Rozsdatemető, amely már nem ötven, hanem száz év történetét meséli el, Lorca legtitokzatosabb drámája, az Öt év múlva, Csehov Platonovja, Tar Sándor Szürke galambja. Ami a színház idei könyvecskéjét érdekessé teszi, az kétségkívül az a friss portrésorozat, amely bátran szembemegy napjaink divatossá vált, photoshoppal „megművelt” címlapfotóival. A képeket Süveg Áron készítette a társulat tagjairól. Smink nélkül, ilyen közelről színészarcokat ritkán lát a néző. A Hollandiában élő fiatal fotográfus szerint ez volt a cél: egy erősen dokumentarista és realista portrésorozat létrehozása, ahol a lehető legtöbb és az ember egyediségét is jelentő arcvonás, ránc, neadj’isten bőrhiba is látszik a megszokott nézőpontnál sokkal intimebb, őszintébb közelségből. Ahány arc, természetesen annyiféle jellem, pillanatnyi életérzés. Itt szelídség, kamaszos báj, ott gyilok vagy csak szúrós elutasítás, amott finom mosoly, megadás, teljes kitárulkozás. Látjuk már a leláncolt Prométheuszt, a kétségbeesett Anna Petrovnát, a hitében megingathatatlan Jeanne d’Arcot és a többieket, akik később öltenek maszkot. 

„Valóságunknak egyetlen állandó tulajdonsága van: a változás. Hol lassú, hol gyors – írja előszavában Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója. – Most éppen gyors. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy dolgaink előre haladnak. Minden változással létrejön és elvész valami, és néha több vész el, mint ami létrejön… Mi a dolgunk a színházban? Reagálni a változásra. De mit jelent ez? Felszínen tartani süllyedő dolgokat, amelyek fontosak nekünk? Keresni és megnevezni, ami érvényesen új? Ellenkezni azzal, ami nem tetszik? Melléállni annak, amit hasznosnak tartunk? Ez mind.” S ezt a „mind”-et Szvetlana Alekszejevics, a Nobel-díjas fehérorosz írónő művei alapján készült Secondhanddel, a Jászberényi Sándor írásai nyomán születő A lélek legszebb éjszakájával, Szép Ernő Patikájával és Gorkij Éjjeli menedékhelyével nyújtják át. Eredeti ötlet a magazin szerkesztőitől, hogy a társulat tagjait arra kérték, meséljék el pár mondatban egy színházzal kapcsolatos álmukat. Színész jobb kérdést pedig aligha kaphat. Sorjáznak is a jobbnál jobb történetek, s még fotó is van hozzájuk, amelyet vagy önmagukról, vagy valamelyik társukról készítettek – alvás közben. A legtöbben „rémálmodnak”. Nem jut eszükbe a szöveg, elfelejtenek végszót adni, elkésnek az előadásról, van, akinek egyszerűen nem nyílik ki a szája, másnak keveredik a sok szöveg, vagy az álom és a valóság. Helyesek a történetek. Megmosolyogtatók, megfejthetők, megindítók az álmok.

A legigényesebb, legeredetibb, legszebb kiadvány idén is a Radnóti Színház műhelyéből került ki. Ez a második évados magazinja a társulatnak, amióta Kováts Adél áll a csapat élén. Küllem és tartalom magas művészi fokon találkozik az oldalakon. Dobos Tamás fotói a társulat tagjairól, az anyagok, az írások elrendezése, tördelése, de még a betűtípusok megválasztása is pontosan átgondolt. „Ez a kiadvány lenyomat arról, hogy mi ma a Radnóti szellemiségében, küldetésében és vizuális világában – írja beköszöntőjében Kováts Adél. – A társulat tagjai érzékeny kérdésekre adnak kitárulkozó válaszokat, leendő bemutatóink alkotóiról pedig személyes hangvételű interjúkat olvashatunk.” Íme, néhány kérdés: Érezted már úgy, hogy terméket csinálnak belőled?, Élt már vissza veled szemben valaki a hatalmával?, Neked mi a tízparancsolat?, Kinek kell megfelelni?, A népszerűség hatalom?, Mikor vagy magányos?, Menekülsz valami elől?, Ki kell-e mindent beszélni? Csomós Mari, Martin Márta, Sodró Eliza, Bálint András, László Zsolt, Pál András, Vilmányi Benett, Schneider Zoltán, Rusznák András és a többiek őszintén válaszolnak. Zavarba ejtőn és mégis jólesőn őszintén. S hogy bemutatókban mit kínál a Radnóti Színház? Lesz Osztrovszkij-komédia, A művésznő és rajongói, lesz Ken Kesey-dráma, Száll a kakukk fészkére, de lesz kortárs amerikai darab is, Branden Jacobs-Jenkins Glóriája és még valami, ami egyelőre titok, de csak annyira, hogy azt Alföldi Róbert rendezi.

De addig is… lapozhatunk, böngészhetünk, válogathatunk, hogy mit, mikor és hol nézünk meg, mert biztosan érdemes lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?