Könnyebben tudnak elhelyezkedni a végzősök is

munkahivatal
Pozsony |

A munkapiaci helyzet látványos javulásának köszönhetően a középiskolából kikerülő diákok is egyre könnyebben találnak munkát. 

A munkaügyi hivatalnál jelentkezők között a közgazdasági, kereskedelmi, elektrotechnikai, gépipari szakközépiskolát és gimnáziumot végzettek dominálnak.

Akik idén végezték el a középiskolát, és nem folytatják a tanulmányaikat, azok után szeptember elsejétől az állam már nem fizeti a járulékokat. Legkésőbb eddig el kellett dönteniük, hogy munkát vállalnak vagy bejelentkeznek a munkaügyi hivatalnál. „A jó hír, hogy évről évre egyre kevesebb végzős diák kénytelen a munkaügyi hivatalhoz fordulni” – nyilatkozta Ján Richter munkaügyi miniszter. 


Javuló arány

Idén 52,5 ezer diák végezte el a középiskolai tanulmányait, akik közül az elmúlt hónapban csupán 5888-an regisztráltatták magukat a munkaügyi hivatalnál, az összes végzős nagyjából 11 százaléka. Tavaly ezeknek a diákoknak az aránya meghaladta a 14, 2016-ban pedig a 17 százalékot. Marián Valentovič, a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) vezérigazgatója szerint a javulás a gombamód szaporodó állásajánlatoknak köszönhető. „Az elmúlt hónapban 84,4 ezer szabad állást kínáltak a munkanélkülieknek, vagyis bőven van miből válogatni” – tette hozzá Valentovič. Hogy sokan mégsem képesek elhelyezkedni, az részben az iskolarendszer hibája is, amely nem képes hatékonyan reagálni a piaci elvárásokra. „A munkaügyi hivatalok nyilvántartásába vett végzős diákok között a közgazdasági, kereskedelmi, elektrotechnikai és gépipari szakközépiskolát, valamint a gimnáziumokat végzettek dominálnak” – mondta Richter.

Növekvő szigor

A munkaügyi tárca szerint továbbra is sokan vannak azonban azok is, akik csak regisztráltatják magukat a munkaügyi hivatalnál, az állásajánlatokat azonban rendszeresen visszautasítják. „Ezért az elkövetkező időszakban megvizsgáljuk, hogyan szigoríthatnánk a szabályokon azokkal szemben, akik nem akarnak dolgozni. Ha valaki többször is indokolatlanul visszautasítja a neki felajánlott munkát, azt kihúzzuk a nyilvántartásból. Persze ezt követően sem fogunk senkit sem törölni csak azért, mert az ország egyik végéből nem megy a másikba dolgozni, mivel ennek objektív okai vannak. De ha valaki többször is ajánlatot kap, és ok nélkül visszautasítja, egyszerűen töröljük a nyilvántartásból” – mondta Richter.

Az ÚPSVR által tegnap közzétett adatok szerint szeptemberben 147,8 ezer munkaképes állástalant regisztráltak az országban (vagyis 1132-vel kevesebb személyt regisztráltak a munkaügyi hivatalokban, mint augusztusban), ami 5,38%-os munkanélküliségnek felel meg, szemben az egy évvel korábbi 6,42%-kal. 

A tavaly szeptemberihez képest több mint 27 ezerrel csökkent az állástanok száma. Regionális szinten a legnagyobb munkanélküliséget továbbra is a Rimaszombati járásból jelzik, ahol meghaladja a 17%-ot, míg a legjobb adattal ezúttal a Galgóci járás büszkélkedhet, ahol csupán 2%. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?