Az ukránok szerint az orosz titkosszolgálat áll a magyarellenes óriásplakátok mögött

kárpát
Ungvár |

Az orosz titkosszolgálatok provokációjának tartja a kárpátaljai magyar politikai vezetők képeit és magyarellenes feliratot tartalmazó óriásplakátok kihelyezését Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója.
 

Bejegyzésében jelezte, a rendvédelmi szervek nyomoznak az elkövetők után, de

a végrehajtás módja és stílusa arra utal, hogy ez is az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) primitív provokációja”.
 

Megjegyezte, hogy az FSZB az utóbbi években igyekszik egymásra uszítani az ukránokat és magyarokat Kárpátalján. Ennek kapcsán emlékeztetett, hogy tavaly áprilisban ismeretlenek szintén az éj leple alatt provokatív magyar feliratokat helyeztek ki a Beregszászi és a Nagyszőlősi járások közigazgatási határán. Azok a feliratok, akárcsak a mostaniak, ukrán nyelvűek voltak, de hibásak, mert oroszból ültették át őket tükörfordítással - írta Moszkal. 

Emlékeztetett arra, hogy az idén februárban kétszer intéztek támadást a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székháza ellen. Mindkét bűncselekményt felderítették, és megállapították, hogy orosz titkosszolgálatok álltak mögöttük.

A kormányzó leszögezte, a hatóságok mindent megtesznek, hogy fényt derítsenek a provokáció hátterére. Szerinte már bebizonyosodott, hogy a hasonló primitív dolgok nem működnek Kárpátalján, ezeknek nem ülnek fel sem az ukránok, sem a magyarok.

Szombatra virradóra ismeretlenek Ungvár, Munkács és Beregszász környékén, a főutak mellett összesen mintegy 20 óriásplakátot helyeztek el a kárpátaljai magyar közösség három vezetőjének képeivel, neveivel és őket szakadároknak nevező, a megállításukra felszólító ukrán nyelvű felirattal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?