Mit főzzek? Szüreti napokra

*

Pincepörkölt. Hozzávalók: 50 dkg sertéslapocka vagy -comb, 1,2 kg burgonya, 2 sárga paprika, 2 paradicsom, 15 dkg gomba, 1 vöröshagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 1 tk. Piros Arany, 20 dkg füstölt szalonna, 2 ek. olaj (vagy 1 ek. zsír), só, pirospaprika, őrölt bors, majoránna, 1 marhahúsleves-kocka, 1 ek. sűrített paradicsom, 1,5 dl vörösbor.


A szalonnát vékonyan felszeleteljük, aztán kiolvasztjuk. Zsírján megfuttatjuk az apróra vágott vöröshagymát. Rátesszük a kockára vágott húst és a darabolt gombát, majd kevergetve jól átsütjük. Ezután felöntjük vízzel, hozzákeverjük a szétnyomott fokhagymát, Piros Aranyat, húsleveskockát, fűszerezzük, sózzuk, beletesszük a feldarabolt paprikát és a paradicsomot. Fedő alatt sütjük; az elpárolgott vizet folyamatosan pótoljuk alatta.

Közben a burgonyát meghámozzuk, megmossuk, és nagyobb hasábokra vágjuk. Amikor majdnem kész a pörkölt, hozzáadjuk a paradicsompürét, megszórjuk pirospaprikával (csípőset is tehetünk rá), ráöntjük a vörösbort, s felöntjük vízzel; mikor felforrt, beletesszük a burgonyát, és kis lángon, fedő alatt készre főzzük.

 

Marhaszelet boros szőlővel

Hozzávalók: 60 dkg marhacomb, 20 dkg vegyes zöldség, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 5 ek. olaj, 5 szem bors, 1 babérlevél, 4 ág kakukkfű, 30 dkg szőlő, 2 dl vörösbor, 1 tk. étkezési keményítő, 2 ek. balzsamecet.

A zöldségeket megtisztítjuk, feldaraboljuk. A húst szeletekre vágjuk; ezeket serpenyőben felforrósított olajon mindkét oldalukról elősütjük, majd kivesszük. A visszamaradt olajon megpároljuk a vöröshagymát, hozzáadjuk a többi zöldséget, és (2-3 perc alatt) összepirítjuk. Beledobjuk a fokhagymát, borsot, babérlevelet, kakukkfüvet, s öntünk hozzá 2 dl vizet. Amikor forr, visszatesszük a hússzeleteket, aztán letakarva kb. 1 órán át pároljuk őket. Ha kell, pótoljuk a vizet.

Amikor a hús majdnem puha, ráöntjük a bort, készre pároljuk, majd kiemeljük a léből; a levet leszűrjük, visszatesszük a tűzre, s amikor ismét forr, hozzáadjuk a kevés vízzel elkevert keményítőt és a balzsamecetet. Beletesszük a leszemezett szőlőt, aztán a hússzeleteket is visszatéve (2-3 perc alatt) összeforraljuk.

Tálaláskor tányérra tesszük a ragut meg a húst, és az utóbbit alaposan meglocsoljuk a szőlős mártással.

 

Boros csirkecombok

Hozzávalók: 1 kg csirkecomb, 1 fej vöröshagyma, 1 ek. olaj, 2,5 dl száraz fehérbor, 50 dkg kimagozott szőlő vagy szilva, 1 ek. cukor.

Egy tűzálló tálat kikenünk olajjal, belefektetjük a csirkecombokat, rárakjuk a felkarikázott hagymát, és felöntjük a bor felével. Lefedjük alufóliával, betesszük 180 fokos sütőbe, és kb. 40 percig pároljuk. A szilvát kimagozzuk, összekeverjük a cukorral. A csirkét kivesszük a sütőből, levesszük az alufóliát, rászórjuk a szőlőt/szilvát, s felöntjük a maradék borral. Visszatesszük a sütőbe, és kb. 20 perc alatt megpirítjuk.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?