Kép: Váji-Nagy Valéria
Nagymácsédon, a Nyírfa utcában az 558-as számú ház eresze alá az idén négy fecskecsalád rakott fészket. Látva őket és hallgatva a csivitelésüket, ösztönszerűen az „Eresz alatt fecskefészek” című nóta jutott az eszembe. Pontosabban csak a címe, mert annál többet nem engedett a tudatomig jutni sem a hely szelleme, sem a lelkemben kavargó gondolatok.
2018 rekkenő nyarán életemben először jöttem el a nagymácsédi Nyírfa utcába. Pedig tíz éve már, hogy minden nyáron eltöltök ebben a községben néhány hetet. Nagyon jól ismerem, és bensőséges a kapcsolatom sok-sok lakójával. Szülővárosom, Szepsi után ezt a helyet tartom a második otthonomnak. Az itt kapott szeretet tart 36 fokos lázban a következő vakációig.
A sors azonban valahogy úgy rendezte, hogy eddig még sohasem jártam ebben az utcában. Nincs ugyanis itt semmi különleges, sem egy szobor, sem bármi egyéb érdekesség, nincs itt üzlet, se rokon, se ismerős nem lakik itt, aki miatt betértünk volna ide. Így a Kossuth utcán járva-kelve mindig csak elballagtunk mellette. Tipikus faluszéli utca, amely a mezővel határos.
Újra csendes
2018 rekkenő nyarán a Nyírfa utca csendes. Újra csendes. Minden ott lebeg ebben a csendben.
Az 558-as számú háznál a kőkerítésen egy fiatal pár fekete-fehér fotója, mellette koszorúk, szív formájú díszek, a földön pedig számtalan mécses, virágok vázákban és cserépben. Mi is elhelyezzük a kertből vitt napraforgócsokrunkat egy vázában, és Mancika meggyújtja a mécseseket. Azután állunk, elszorult torokkal a lármásnak is nevezhető fecskecsivitelésben.
2018 rekkenő nyarán ez az utca már a község legismertebb utcája, és ez az a hely, amelyet Nagymácséddal kapcsolatban az egész világ megismerhetett. Még leírni is fáj, de ez az a hely, amely beírta Nagymácséd nevét a világ tudatába. Erről a köztudatba kerülésről mindenki lemondott volna, ha lett volna választása. De senki sem kérdezte őket.
Fészekrakók
Ahogy Jankónak és Martinának sem volt választása, mert őket sem kérdezte senki. Mindössze fél éven át élhettek Nagymácsédon, ahol valójában még nem is ismerték őket. A Nyírfa utcában is leginkább csak a közvetlen szomszédok, akik rendes, udvarias és szorgalmas fiatalként emlegetik mindkettejüket. Itt próbáltak meg fészket rakni, otthont teremteni maguknak.
2018 rekkenő nyarán az 558-as számú ház eresze alatt hangosan csivitelő fecskék nem sejtik, hová is rakták a fészküket. Nincs róla fogalmuk, hogy nekik sikerült beteljesíteniük azt, amit a ház egykori, reményteli fiatal lakóitól a sors megtagadott. Felnevelhetik itt a fiókáikat, és közben gyűjthetik az erőt az előttük álló úthoz. Csak irigyelhetjük őket tudatlanságukért.
A fecskéknek arról sincs fogalmuk, hogy Szlovákiában 2018. február 21-ével új időszámítás kezdődött. Legalábbis nagyon sokan ebben reménykedünk. És ez a fordulópont az ország életében éppen Nagymácsédhoz, a Nyírfa utcában történtekhez kapcsolódik, azok közvetlen következménye. A megmásíthatatlan, tragikus eseményeké. A gyászé és a fájdalomé.
2018 rekkenő nyarán a Nyírfa utcában állva, azon végigtekintve, az általam szeretve tisztelt Finta Márk írásának gondolatai jutnak az eszembe, amelyek március 1-jén jelentek meg az Új Szóban Ha csak a csend marad címmel. És önkéntelenül szakad ki belőlem a sóhaj: kedves Márk, ne adja Isten, hogy Neked legyen igazad! A Nyírfa utca csendes. Újra csendes.
Váji-Nagy Valéria
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.