Újabb álorvos Nagyszombat megyében

fogorvos
Nagyszombat |

Megfelelő szakképesítés nélkül dolgozó álfogorvost lepleztek le Pöstyénhez közeli Vígvár (Veselé) községben. Néhány hónap alatt ez a második ilyen eset a megyében. 

A megye egy bejelentés alapján bukkant rá az áldoktorra. A megyei önkormányzat honlapján közzétett tájékoztatásból kiderül, hogy a fogtechnikus megfelelő képesítés híján és a megye engedélye nélkül üzemeltette a rendelőt.

Alapos a gyanú, hogy nem volt jogosult az egészségügyi ellátás nyújtására. Ezért Nagyszombat megye közigazgatási eljárást indít a fogtechnikus ellen és feljelentést tesz a rendőrségen

 – közölte a megye vezetése. Azzal indokolták a vizsgálat elindítását, hogy jelenleg nem lehet megállapítani, elkövetett-e bűncselekményt, vagyis hogy veszélyeztette-e a lakosok egészségét. A megye több mint 33 ezer euró büntetést szabhat ki abban az esetben, ha valaki megfelelő engedélyek nélkül nyújt egészségügyi ellátást. 
 

Nem ez az első hasonló eset a megyében, nyáron Dunaszerdahelyen lepleztek le egy álorvost. A mágneses kezeléseket nyújtó kuruzsló szintén engedélyek nélkül üzemeltette a rendelőjét, a férfi a Szlovák és a Magyar Orvoskamarának sem tagja. Jozef Viskupič, a megyei önkormányzat elnöke akkor is a rendőrséghez fordult. Berényi József lapunknak megerősítette, feljelentést tettek és az ügy kirobbanása után felszámolták a Galántai úton működő rendelőt. A Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányságnál érdeklődtünk a feljelentésről, Mária Linkešová szóvivő megerősítette, hogy az ügyben folyik a nyomozás. 

A megye közleményében tette közzé, hogy a legálisan működtetett egészségügyi rendelőben látható helyen fel van tüntetve a cégnév, az orvos neve, a szakirány és a megye által jóváhagyott rendelési idő. A lakosok az e-vuc.sk oldalon ellenőrizhetik, hogy az általuk látogatott rendelőnek van-e működési engedélye. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?