Kiadták a bolgár újságírónő megerőszakolásával és megölésével gyanúsított férfit

újságírónő
Szófia |

Kiadták Bulgáriának a megerőszakolt és meggyilkolt bolgár újságírónő, Viktorija Marinova ügyében Németországban elfogott, Szeverin Kraszimirov néven azonosított gyanúsítottat.

Értesülések szerint a gyilkossággal vádolt 21 éves ruszei lakost Frankfurtból repülőn vitték erős őrizettel Szófiába.

A bolgár rendőrség a férfit az újságírónő testén fellelt DNS-minta, illetve Marinovának a gyanúsított ruszei lakásán talált személyes holmija alapján azonosította. A vádhatóság - bár nyitva hagyott minden lehetőséget - szexuális indítékot feltételez a bűncselekmény hátterében, mivel a rendelkezésre álló bizonyítékok nem támasztják alá, hogy Marinovát a munkája miatt ölték meg.
A 21 éves férfi először Romániába szökött, majd Németországban próbált elrejtőzni a rokonainál.

A német rendőrség szerint a bolgár állampolgár részleges beismerő vallomást tett. Kihallgatásán elmondta, hogy október 7-én reggel Ruszében a Duna partján egy parkban alkohol és kábítószer hatása alatt összeszólalkozott egy ismeretlen fiatal nővel. A vita hevében megütötte, majd felemelte és egy bokorba hajította.

Tagadta, hogy meg akarta volna ölni, és tagadta azt is, hogy megerőszakolta és kirabolta.

A férfit a múlt héten vették őrizetbe Stade alsó-szászországi kisvárosban a Bulgáriában kiadott európai elfogatóparancs alapján.
 

Viktorija Marinova szülővárosában, Ruszéban dolgozott egy tévécsatornánál, korrupciós ügyek feltárásával foglalkozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?