Nemrég egy rádióműsorban hallottam egy fiatal hölgyről, aki jó pénzt keres azzal, hogy esküvőkre koszorúslányokat kölcsönöz. Kezdetben csak saját magát kölcsönözte, de úgy beindult a biznisz, hogy már alkalmazottai is vannak.
A Bridesmaids for Hire weboldalon boldog menyasszonyok és koszorúslányok pózolnak a fényképezőgép lencséje előtt. Már négy éve megy jól az üzlet, és az alapító hölgy könyvet is írt kalandjairól. Az esküvőn a menyasszony mellett rokonok és barátnők helyett egyenruhás hölgyek állnak. Ők segítenek neki az esküvői tervezésben, előkészületekben, és a nagy napon is ügyeket intéznek, problémákat oldanak meg. Ezek szerint elég sok olyan menyasszony van, akinek nincs olyan rokona, barátnője, aki ezt a szerepet elképzelése és igényei szerint betölthetné, viszont igényt tart a segítségre, a régi szólás pedig úgy mondja: pénzért mindent.
Eközben Japánban rokonokat lehet pénzért bérelni. A cikk, melyben ezt az örömhírt olvastam, részletesen bemutatta nemcsak a szolgáltatás tulajdonosát, hanem több kliensét is. Mindenkinek van olyan rokona, esetleg több is, akit szívesen lecserélne egy általa megtervezettre, de itt nem erről van szó. Egy férfi felesége halála után bérelt fel két idegent, akik hetente egyszer halott feleségét és elidegenült lányát játszották el néhány óráig. A cikk írója az anya-lánya duót alakító hölgyeket is megszólította. Egy másik kliens, egy egyedülálló anya fiával a fiú apját alakító férfit alkalmazott. A kisfiúnak jót tettek a látogatások, és hogy volt egy fiktív apja valahol, aki rendszeresen felbukkant, az anya pedig, érthető módon, egy idő múlva kicsit reménykedni kezdett abban, hogy a fia apját alakító férfi beleszeret, és valódi pár, igazi család lesznek. Nem így történt. A cikk szomorúsággal töltött el, mint amikor arról hallottam, hogy ugyancsak Japánban a cunami után valaki telefonfülkét helyezett el egy városi térre: szék és vonal nélküli telefonkészülék volt benne. Az emberek beültek halott rokonaikkal beszélgetni. Nyilván egyoldalú beszélgetések voltak, de valahogy mégis segítettek a hívóknak, mert többen visszajártak. Erről aztán az jutott eszembe, hogy vannak, akik profi siratóasszonyokat fizetnek meg, hogy halottaikat jó hangosan, hosszan és nyilvánosan gyászolják. Nem minden, rokonát vesztő túlélő alkalmas a hangosan sirató szerepére, hiába szakad meg a szíve, azt kívülről nem látni.
Kérdés, hogy a fenti, pénzért kínált szolgáltatás pénzkidobás vagy sem.
A kérdés számomra nem kérdés, amikor az emberek olyannak fizetnek, akit néznek – általában mobilon vagy számítógépen –, ahogy az videójátékot játszik. A játékosok, a jelek szerint sokan, világszerte, dollármilliókat keresnek így évente. Az emberek önként küldik nekik a pénzt. Minél több néző van, annál több szponzor is csatlakozik. Néhány hete itt, Brooklynban volt a videójátékok bajnoksága. A nyertes csapat egymillió dollárt vitt haza. Valamikor régen, a Facebook indulásakor létezett egy virtuális játék, a Farmville. Akkor döbbentem meg először az ilyen virtuális pénzkidobáson, amikor bebizonyosodott, hogy néhány ismerősöm valódi pénzt költ virtuális teheneire.
A múlt héten olvastam egy fiatal férfiról, aki azzal keresi meg mindennapi kenyerét, hogy napi átlagban hat órán át az interneten közvetíti saját életét. Mivel az átlagember mindennapi élete unalmas, ez a fiatalember az utcákat járja, és fiatal nőket szólít le flörtölés céljából, másokat pedig provokál. Minél inkább felkavarja nézői hangulatát, akik a látottakat megbeszélik online csetoldalon, annál több néző csatlakozik, és az ezzel járó pénz is növekszik. Végeredményben a nézők irányítják az életét, hozzászólásokban adnak utasításokat kis és nagy dolgokra – hogyan viselkedjen egy-egy helyzetben, vagy hogy szakítson-e barátnőjével. Egyébként érdekes pszichológiai kísérlet lehetne. Bizonyára nemsokára legalább egy ilyen film is készül majd, életüket naponta órákig egyenes adásban sugározó emberekről. Remélem, lesz legalább olyan jó, mint a Truman Show.
Molnár Miriam
A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.