Hiába van szétesőben az Iszlám Állam, változatlan a globális fenyegetés

Iszlám Állam

Hiába van szétesőben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, változatlanul globálisan fenyeget - figyelmeztetett egy washingtoni konferencián Joseph Dunford, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője kedden.

A tábornok szerint nem szabad megelégedni a terrorizmus elleni harc eddigi eredményeivel, mert bár az Iszlám Állam "kalifátusa" szétesett, a terrorszervezethez változatlanul nagyon sok külföldi fiatal csatlakozik. 

Joseph Dunford egy nemzetközi védelempolitikai konferencián beszélt, amelyet mintegy 80 országból érkezett katonai vezetők számára tartottak a Washington melletti Andrews katonai támaszponton. Az erőszakos szélsőséges szervezetek elleni küzdelemről szóló konferenciát évente rendezik meg az Egyesült Államokban.

Megnyitó beszédében Joseph Dunford leszögezte: "manapság a ránk leselkedő talán legnagyobb veszély az önelégültség". Hangsúlyozta, hogy az Iszlám Állam elleni harc Szíriában is a végéhez közeledik, ám ezzel új biztonságpolitikai kihívások is megjelennek szerte a világban. "A mára elért haladásunk félreértelmezése és a terrorizmus jellegének rossz értelmezése miatt előfordulhat, hogy a politikai vezetők többé nem a terrorizmusra összpontosítanak, hanem más kihívásokra". Dunford ezt veszélyesnek minősítette. 

A tábornok a terrorszervezetek elleni változatlan erejű harc fontosságát hangsúlyozta. Azon aggodalmának adott hangot, hogy az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetek még megmaradt csoportjai továbbra is halálos veszélyt jelentenek, mert támadásokat hajthatnak végre Nyugat-Afrikától a Közel-Keleten át Afganisztánig és Dél-Ázsiáig sok helyütt. 

"Még hosszú út áll előttünk, hogy legyőzhessük az erőszakos szélsőségesség megannyi formáját" - fogalmazott az Egyesült Államok vezérkari főnökei egyesített bizottságának vezetője, aki szerint "a ma fenyegető veszély a korábbinál halálosabb veszedelmet" jelent és nehezebbnek ígérkezik a felszámolása. 

Kedden egyébként az amerikai védelmi minisztérium bejelentette: egy nemrégiben végrehajtott amerikai légicsapás Szomáliában végzett az al-Shabaab terrorszervezet mintegy 60 tagjával. A közlemény nem pontosította, hogy a légicsapás mikor történt, csupán azt jegyezte meg, hogy az elmúlt egy esztendő legsikeresebb katonai akciójáról volt szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?