A CSU kapta a legtöbb szavazatot, de elveszítette többségét a bajorországi választáson

seehofer
Berlin |

A Keresztényszociális Unió (CSU) kapta a legtöbb szavazatot, de elveszítette többségét a bajor tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson a hétfő hajnalban közzétett hivatalos előzetes végeredmény szerint.

A vasárnapi választáson a CSU csaknem hetven éve a leggyengébb eredményt érte el, de továbbra is messze a legnagyobb politikai erő Bajorországban, és nem lehet nélküle kormányt alakítani. 

A kormánypártnál is nagyobb mértékben gyengült a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), a német szociáldemokrácia bajorországi történetének legrosszabb eredményével zárta a választást. 

A második számú politikai erő a CSU után a Zöldek pártja lett, a baloldali irányultságú ökopárt minden eddiginél több szavazatot gyűjtött.

A müncheni Landtagban az eddigi négy helyett hat pártnak lesz frakciója, bejutott a CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD), és visszajutott a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP).

Az előzetes hivatalos végeredmény szerint a CSU a szavazatok 37,2 százalékát szerezte meg. Ez jobb az utolsó felmérésekben jelzett 33-35 százaléknál, de 10,4 százalékpontos visszaesés az előző, 2013-ban tartott Landtag-választáson szerzett 47,6 százalékhoz képest, és a leggyengébb eredmény az 1950-es 27,4 százalék óta.

A Zöldek a szavazatok 17,5 százalékát gyűjtötték össze, ez több mint a duplája a 2013-ban elért 8,6 százaléknak. Főleg a nagyvárosokban szerepeltek jól, most először egyéni körzetekben is szereztek mandátumot, a fővárosban, Münchenben a 9 körzet közül 5-ben győztek, és a würzburgi egyéni körzetet is megnyerték.

A harmadik helyen egy tartományi párt, a CSU-tól jobbra álló Szabad Választók (Freie Wähler) végeztek a szavazatok 11,6 százalékával. A választás utáni első nyilatkozatok alapján a CSU leginkább velük alakítana kormányt, és a párt nyitott a kormányzati felelősségvállalására.

A negyedik az AfD 10,2 százalékkal. A CSU-tól és testvérpártjától, az Angela Merkel kancellár vezette - csak Bajorországon kívül működő - Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) jobbra álló párt így a 16 német tartomány közül már 15-ben rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel.

Az SPD az ötödik helyen végzett, a szavazatok 9,7 százalékával, ez alig a fele a 2013-ban elért 20,6 százaléknak.

A Landtagból 2013-ban kiesett FDP éppen csak átlépte az 5 százalékos bejutási küszöböt, 5,1 százalékkal a hatodik helyen végzett.

A tartományi gyűlésnek az eddigi 180 helyett 205 tagja lesz. A CSU frakciójához 85 képviselő tartozik, a Zöldek képviselőcsoportja 38 tagból áll, a Szabad Választóknak 27, az AfD-nek és az SPD-nek egyaránt 22, az FDP-nek 11 mandátum jut.

A részvételi arány az előzetes adatok alapján 72,4 százalék volt, jelentősen emelkedett az öt évvel ezelőtti 63,6 százalékhoz képest.

A bajor tartományi alkotmány alapján az öt évre megválasztott új Landtagnak legkésőbb a választás utáni 22. napon, vagyis november 5-én meg kell alakulnia, és működésének első hetében miniszterelnök-választást kell tartania. Az új bajor kormány így legkorábban november 12-én alakulhat meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?