Szaúd-Arábia tagadja, hogy köze lenne az újságíró meggyilkolásához

újságírógyilkossá szaud-arábia
Kairó |

Rijádnak nincs  köze a Törökországban eltűnt Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságíró feltételezett meggyilkolásához - jelentette be szombatra virradóra Abdulaziz bin Szaúd bin Naif szaúdi belügyminiszter az SPA helyi hírügynökségnek nyilatkozva.

A tárcavezető a rijádi vezetés ellen irányuló hazugságoknak és alaptalan vádaknak nevezte azokat az állításokat, miszerint Rijád elrendelte Hasogdzsi meggyilkolását.

Dzsamál Hasogdzsinak azt követően veszett nyoma, hogy október 2-án besétált hazájának isztambuli konzulátusára, hogy közelgő esküvőjéhez beszerezze a hivatalos dokumentumokat. A The Washington Post című amerikai napilap - amelynek a szaúdi újságíró is munkatársa volt - azt közölte csütörtök este internetes oldalán, hogy a tudomására jutott hang- és videofelvételek szerint Hasogdzsit meggyilkolták a konzulátus épületében. Rijád ezt tagadja, és azt állítja, hogy az újságíró távozott a konzulátusról.

Rijádból egy nyomozócsoport is érkezett Ankarába, hogy a helyi hatóságokkal közösen utána járjon az újságíró eltűnésének. A szunnita királyság még kedden engedélyt adott konzulátusi épületének a török rendőrség általi átkutatásához, mindez azonban eddig nem történt meg.

Török biztonsági szakértők korábban arra a következtetésre jutottak, hogy Hasogdzsit a konzulátusra érkezése után meggyilkolták

 A Milliyet és a Sözcü című török napilapok úgy tudják, hogy Hasogdzsi az okosórájával rögzített egy veszekedést, amelybe a konzulátuson keveredett, s a felvételt megküldte az épület előtt várakozó jegyesének egy mobiltelefonra.

Ankara egyelőre visszafogott a Szaúd-Arábia elleni közvetlen vádakkal, a török sajtó azonban naponta közöl a rendőrségi nyomozással felmerült újabb részleteket az ügyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?