Új helyszínre költözött a világ legnagyobb halpiaca

*
Tokió |

Új helyszínen nyitotta meg a kapuit a világ legnagyobb halpiaca Tokióban, alig pár nappal azután, hogy megtartották az utolsó halárverést a régi piacon, a japán főváros jelentős turistalátványosságai között számon tartott Cukidzsin.

A Tojoszu városnegyedben ötmilliárd dollárból megépült vadonatúj halpiacon helyi idő szerint csütörtök hajnalban tartották meg az első tonhalárverést, amelyen jelzőcsengők hangja és a kereskedők kiáltásai töltötték be a teret a nap legjobb áruiért folyó küzdelemben.
   

A 83 éve alapított és évente turisták tízezreit vonzó cukidzsi halpiacot azért zárták be, mert elavult csarnokai és higiéniai viszonyai nem feleltek meg a mai követelményeknek, a területen egyebek között a patkányok is elszaporodtak. Helyén átmenetileg autóparkolót alakítanak ki a 2020-as olimpia számára, majd a későbbiekben turistaközponttá alakítják a területet.
   

A Cukidzsin naponta 1700 tonna hal és egyéb tenger gyümölcse cserélt gazdát. A múlt hét végén tartott utolsó árverésen 4,3 millió jenért (10,7 millió forint) kelt el a legdrágább tétel, egy 162 kilogrammos tonhal.
   

A Cukidzsiról 900 kereskedőnek kellett átköltöznie, egy felmérés szerint több mint 80 százalékuk ellenezte a piac áthelyezését. A régi piac lebontása már csütörtökön megkezdődött, noha az átköltöztetés ellen tiltakozó számos halkereskedő megpróbálta hátráltatni a munkálatokat.
   

A mesterséges szigeten kialakított ultramodern tojoszui halpiacon üvegfal mögül, egy külön erre a célra épült kilátóról nézhetik meg az érdeklődők a híres hajnali halárveréseket.
   

A cukidzsi halpiac bezárása két év késedelmet szenvedett, mert előbb meg kellett tisztítani a súlyosan mérgező anyagoktól az új helyet, ahol korábban egy gázgyár működött.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?