A kormány rábólintott az 520 eurós minimálbérre

pénz euró
Pozsony |

Jövőre a jelenlegi 480 euróról 520 euróra emelkedhet a minimálbér összege. A kormány szerdán hagyta jóvá a Munkaügyi Minisztérium javaslatát.

A mostani évvel összehasonlítva 2019-ben 40 euróval emelkedhet a havi minimálbér, így az órabér elérné a 2,989 eurót. Ez nettó 430,35 eurót jelent hónaponként, ami a 2018-as év 403,18 eurós összegéhez hasonlítva havi 27,17 eurós növekedést mutat.

A munkaügyi tárca azok után terjesztette a kormány elé a minimálbér emeléséről szóló javaslatát, hogy a szociális partnerek ebben az évben sem tudtak megegyezni egymással. A szakszervezetek 635 euróra akarták emelni a minimálbért, ami a jelenlegi állapothoz képest 130 eurós emelést jelentett volna. A munkaadók képviselői ugyanakkor egy olyan mechanizmust vezettek volna be, amely előre meghatározott mutatók szerint rendszeresen emelte volna a minimálbért.

A tárca szerint jövőre a háztartások bevételei összesen 50,4 millió euróval fognak emelkedni, ami a munkavállalók biztosítási járulékának és az adónak a leszámolása után körülbelül évi 37,7 milliós tiszta bevételt jelent. „A munkavállalók érintett csoportjában ez így éves szinten átlagban 249,49 eurónyi nettó bevételnövekedést mutat” – számította ki a munkaügyi tárca.

A hatásokról szóló záradék szerint a minimálbér emelése azokat az alkalmazottakat érinti, akiknek a bére 520 eurónál kevesebb. Azoknak az alkalmazottaknak a száma, akinek teljesen vagy részben emelkedni fog a bére vagy a fizetése, a minisztérium szerint 151 000-re tehető.

A minisztérium ugyanakkor nem zárja ki, hogy a minimálbér emelése negatívan érinthet egyes munkaadókat, főleg a szállásadói vagy étkeztetési szolgáltatások területén. Ugyanakkor az emelésnek ösztönző hatása lehet a munkanélküliekre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?