Rimaszombat: A 'nyolcas évekhez' fűződő tárgyakat állítanak ki a múzeumban

A Gömör-Kishonti Múzeum kincsestára
Rimaszombat |

Október végéig lesz megtekinthető a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeumban az a három tárgy – egy ezüst érme és két fém jelvény -, amely az ún. 'nyolcas évekhez' kötődik. Kerényi Éva, a múzeum történésze szerint a tárgyak a nyolcvanas években kerültek a gyűjteménybe.

 

„Az egyik jelvény a müncheni egyezmény aláírásának évéből származik, és a Csehszlovák Köztársaság (ČSR) fennállásának 20. évfordulójára adták ki. Erről árulkodik az '1918-1938' szöveg is, amelyet az érembe vertek“ – magyarázta Kerényi. A dísztárgy a Csehszlovák Köztársaság jelképeit ábrázolja – egy oroszlánt, felette kettős kereszttel, körülötte hársfaágakkal, a háttérben pedig az ország körvonalaival Kárpátaljával együtt.
     

A másik, zászló alakú jelvényt a prágai tavasz évében készítették, a a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 50. évfordulója alkalmából. „A jelvényen az '1918-1968' felirat áll, a közepén pedig Csehszlovákia kék-fehér-piros zászlaja látható“ – írta le a történész.

A történész szerint külön figyelmet érdemel a harmadik tárgy, egy ezüst érme, amelyet 1948-ban készítettek, a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából. „Az érme előlapján az ország címere és egy oroszlán található bekeretezve, körülötte pedig a 'Republika Československá' felirat. A hátlapon egy férfi alakja látható, aki a jobb kezében zászlót, a bal kezében babérágat tart“ – részletezte Kerényi, hozzátéve, hogy az érme Otakar Španiel művész munkája.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?