Kulturális veszteségeink XVIII.

Banksy

Banksy, a hosszú évek óta leleplezhetetlen, rejtőzködő brit graffitiművész alkotásai hatalmas összegekért cserélnek gazdát, falakra fújt műveit pedig plexilapokkal fedik le, hogy ne rongálódjanak meg. Ez az ember múlt pénteken művészettörténeti jelentőségű akciót hajtott végre.

Köztudottan rühelli az aukciókat, ahol olyanok adnak-vesznek alkotásokat, akik csak befektetésként tekintenek rájuk, az esztétikai értékkel nem törődnek, nekik tulajdonképpen mindegy, mit ábrázol a kép.
Banksy egyik leghíresebb műve a Lány léggömbbel, ma már egész Londonban látni bögréken, pólókon, tavaly pedig egy internetes szavazáson Anglia legkedveltebb képzőművészeti alkotása lett. Nem csoda hát, hogy az eredeti kép 1,1 millió dolláros rekordáron kelt el a Sotheby's aukcióján, New Yorkban.

A vásárló kilétét természetesen ezúttal is titokban tartják (de sejthető, hogy nem egy galériáról van szó).

Kíváncsi lettem volna az illető ábrázatára, amikor a leütést követően a képkeretben megszólalt egy riasztó, majd a grafika megmozdult és csúszni kezdett kifelé a keretből, közben végigment egy mini iratmegsemmisítőn, ami spagettivé szálazta az alkotást. Csak egy teremőr lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem láthattuk cafatokban aláhullni a képet – a fiatalember az utolsó pillanatban lekapta a falról és kiviharzott vele a helyiségből.
 

Nem sokkal később Banksy a közösségi oldalán közzétett egy videót, amelyben megmutatja, hogyan szerelte a képkeretbe évekkel ezelőtt a megsemmisítő szerkezetet, „arra az esetre, ha valaha árverésre bocsátanák” – magyarázta a kapucnis alak, akinek csak a munkálkodó kezei látszottak. Mielőtt önök szomorkodni kezdenének e kulturális veszteség láttán, nézzék, mit mondott az aukciósház igazgatója: „Minden erőnkkel próbáljuk kitalálni, mit jelent mindez az aukció kontextusában.

A ledarálás most már a műalkotás integráns része.

Korábban sosem tapasztaltunk olyan esetet, amelyben egy festmény spontán módon ledarálódott, rögtön azután, hogy rekordárat hozott az alkotójának”. És láss csodát, igaza lett! A legfrissebb hírek szerint a korábbi egymillió helyett jelenleg akár kétmillió dollárt is érhet a kép, amelyet nevezzünk ezentúl így: Ledarált lány léggömbbel. Az alkotó nyilván sejtette, mi fog történni, vagyis ez egy dupla csavar, két zseniális fricska egyben, az árverések intézményének megszégyenítése, a művészi kreativitás mennybe menetele, mindez a kortárs képzőművészet legnagyobb csibészétől, aki – most már talán egyértelmű – egy korszakos zseni is egyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?