Nagyölvedi focista is utazhat az Eb-re a válogatottal

nyugat-szlovákiai fociválogatott

Immár tizenegyedik alkalommal rendezte meg az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a Regions' Cup selejtezőmérkőzéseit. Szlovákiát a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó-szövetség válogatottja képviselte, és elsősorban harcias játékának köszönhetően megnyerte a küzdelemsorozatot, és jövőre indulhat az amatőr Eb-n. A csapatban egy nagyölvedi játékos is helyet kapott. 

Idén a 116 ezer lakosú romániai Bodzavásár adott otthont a seregszemlének. A térségünket képviselő gárda a négytagú csoportban egy meccsen győzött és kettőn remizett. Így aztán a begyűjtött öt pont elegendő volt arra, hogy a dobogó legmagasabb fokára állhasson. A kétségkívüli siker az eredményezte, hogy jövőre Peter Gergely edző védencei képviselhetik majd az országot az amatőr labdarúgók Európa-bajnokságán.
„Tudomásom szerint csupán egy alkalommal, tizenkét évvel ezelőtt, a közép-szlovákiai válogatott került rivaldafénybe, és a bajnokságról bronzéremmel tért haza. A mostani ellenfeleinkről vajmi keveset tudtunk, így némi izgalommal vártuk a találkozásokat. Az első két mecscsünkön, az angolokkal és az írekkel döntetleneztünk, majd sorsdöntő csatát vívtunk az elsőségért a vendéglátó románokkal. A tizennyolc tagú keret tagjai összesen hét III. és három IV. ligás csapatból kerültek ki. A legtöbb labdarúgó, szám szerint 3–3-at a Nové Mesto nad Váhom, a Beluša és a Považská Bystrica adott. A déli régiót egyedül én képviseltem” – tájékoztatott Krupánszki Patrik nagyölvedi labdarúgó, a siker részese.
A huszonhárom esztendős hátvéd szerint az angolok és az írek gyors, kemény játékkal rukkoltak elő, és a későbbi tornagyőztes nemegyszer csak szabálytalanságokkal tudta őket feltartóztatni. Két szlovák játékost is kiállítottak a tornán. „Jómagam két meccsen léptem pályára, s az egyik összecsapáson pihentetett az edző. Megtiszteltetésnek vettem a meghívást, és a szereplési lehetőséget, a kilenc nap alatt számos barátra leltem, és főleg értékes tapasztalatokat szereztem. A románok elleni utolsó megmérettetésen mindenki kiadta magából a maximumot” – egészítette ki észrevételeit Krupánszki Patrik. 
Legutóbb a zágrábiak hódították el a trófeát.

Ábel Gábor

Érdekes

Veretlenül lettek csoportelsők

REGIONS CUP, selejtezőtorna: Nyugat-szlovákiai válogatott–North Riding Football League (Anglia) 2:2 (1:0), g.: Holíček (13.), Pilný (29.), ill. Mc Queeney (46.), Rose (50.); Nyugat-szlovákiai válogatott–Munster/Ulster (Írország) 1:1 (0:1), g.: Martinko (51.), ill. Falvey (32.), Nyugat-szlovákiai válogatott–Buzau (Románia) 4:1 (1:0), g.: Hrenák (10.), Zavadzan (51.), Martinko (79.), Vaculík (90.), ill. Balan (69.). (áb)
Végeredmény:
 1. Szlováka    3    1    2    0    7:4     5
 2. Románia    3    1    1    1    5:5     4
 3. Anglia        3    0    3    0    5:5     3
 4. Írország     3    0    2    1    3:4     2
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?