A török elnök megbénította Budapestet

A török elnök megbénította Budapestet
Budapest |

Hétfőn megbénult a magyar főváros központja és a repülőtérre vezető út, mivel Budapestre érkezett Recep Tayyip Erdogan török elnök és delegációja. Az autokrata politikust nem mindenki fogadta szívesen.

 

Több kilométeres dugó alakult ki tegnap délután a ferihegyi gyorsforgalmi úton, miután a Liszt Ferenc repülőtérre vezető utakat lezárták Erdogan török elnök Budapestre érkezése miatt. A hatalmas sort megunva volt, aki a bőröndjét húzva, az út közepén indult el a reptérre.

A török elnök látogatásához időzítve tiltakozott a Párbeszéd: a párt politikusai egy molinót lógattak ki a parlament épületéből, melyen Putyin, Erdogan és Orbán fényképe volt látható, illetve egy „Diktátorok” felirat. A Párbeszéd politikusa, Szabó Tímea elmondta, hogy Erdogan látogatásával Orbán Viktor folytatja azt az utat, amin európai demokratikus országok vezetői helyett olyan diktátorokat fogad, mint Vlagyimir Putyin vagy Recep Tayyip Erdogan. Olyan állami vezetőket, akiknek nem az országuk szabadsága a fontos, nem az emberek jóléte a fontos, hanem az, hogy eszközöket nem ismerve bebetonozzák a hatalmukat és elnyomó rendszereket építsenek ki.

A Demokratikus Koalíció frakciószóvivője azt mondta, Orbán Viktor megmutatta „török példaképének”, hogy nemcsak az EU-n kívül lehet „szájzárat rakni a népre”, hanem az unión belül is, ugyanis nem engedélyezték pártjuk tüntetését. Gréczy Zsolt kijelentette, hogy a két politikai vezetőt a „saját népük elnyomása köti össze” és Törökországban pontosan ugyanúgy, a demokratikus intézményrendszer leépítésével „kezdődött a diktatúra, mintnálunk”. A ma távozó török államfőt tegnap fogadta Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök. Magyarország biztonsága közvetlen összefüggésben van Törökország stabilitásával – jelentette ki Orbán, miután tárgyalt külföldi vendégével. (MTI, Index, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?