Párizsi autószalon kulcsjátékosok nélkül

Párizsi autószalon
Párizs |

Több száz csillogóra fényesített gépkocsi, mint a jövőből elővarázsolt látványautók, autógyártók kémei és újságírók százai – múlt héten nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a híres Párizsi Nemzetközi Autószalon. Az idei kiállításon már nagyon érezhető, hogy a világmárkák egyre kevésbé tartják fontosnak a nagy kiállításokat.

 

Nem véletlen, hogy az idei párizsi szalonon a hibridmeghajtású modellekből volt a legtöbb.

Szigorodó normák

Az Európai Unió tovább szigorítja a károsanyag-kibocsátási normákat, egyes tagállamok már bejelentették, mikortól tiltják meg az új dízelautók árusítását, így a gyártóknak nincs más lehetőségük, mint igazodni az új trendekhez. Még akkor is, ha sokan joggal azt állítják, hogy az uniónak elsősorban azzal kellene foglalkoznia, milyen forrásokból származik majd az elektromotorokat meghajtó áram. Ugyanis míg jelentős részét szén tüzelésű erőművekből fogjuk nyerni, aligha számíthatunk tisztább légkörre. Ezek az erőművek ugyanis jelentős mértékben szennyezik a légkört. Az a szén-dioxid tehát, amit az elektromos autó használatával megspórolunk, a meghajtására szolgáló áram előállításakor gyakorlatilag úgyis a levegőbe kerül.

Így nem csoda, hogy azt, milyen trendekhez igazodik az autóipar, elsősorban az Európai Unió által kidolgozott normák határozzák meg. Az Európai Parlament például csak múlt héten fogadta el azt a jogszabálytervezetet, melynek értelmében az autógyártóknak 2030-ra a 2021-re előirányzott értékhez képest 40 százalékkal kell csökkenteniük a új személyautó-modellek által kibocsátott szén-dioxid mennyiséget. A gyártókat felháborította a döntés, sokak szerint ugyanis ez a célkitűzés egyszerűen kivitelezhetetlen.

Ettől eltekintve a párizsi kiállításon felsorakoztatott újdonságok között egyértelműen a plug-in hibrid meghajtású modellek domináltak, tehát olyan autók, amelyeket hálózati áramról is lehet tölteni. Hiányoztak viszont a hidrogén- vagy az új Octavia kivételével az LPG- vagy CNG- meghajtású modellek is.

 

Hiányzó márkák

Nagyon csalódott lehetett az, akinek volt szerencséje, és eljutott a párizsi kiállításra. Idén ugyanis jóval kevesebb kiállító jelent meg a francia fővárosban. Ennek egyik oka, hogy az autószalonok népszerűsége egyre inkább csökken, hiszen a közösségi portálok és az internet korszakában már nem kell a kiállításra várni, míg megjelenik egy-egy autó külseje. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a szigorodó károsanyag-kibocsátási normák miatt a gyártók eurómilliárdokat költenek új technológiák előállítására, így háromszor is meggondolják, hogy részt vesznek-e a kiállítók számára rendkívül költséges szalonon.

Ezért fordulhatott elő például, hogy az idei párizsi kiállításon kevesebb márka van, mint év elején Genfben vagy tavaly Frankfurtban volt. S itt nemcsak az olyan márkákra gondolok, mint a Bentley, a Mini vagy a Volvo, amely már évekkel ezelőtt átértékelte a nemzetközi kiállításokon való részvételt. Idén olyan kulcsfontosságú játékosok is hiányoztak, mint a Volkswagen, az Opel, a Fiat, a Nissan, a Mazda, s később csatlakozott a Mitsubishi, az Alfa Romeo, a Jeep és a Subaru is.

S nemcsak autómárkák, hanem technológiai cégek is hiányoznak. Például egyetlen, autonóm meghajtást gyártó társaságnak sincs standja Párizsban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?