Kedden újabb tárgyalás a fociakadémiáról Rimaszombatban

rimaszombati stadion
Rimaszombat |

A rimaszombati polgármester kerekasztalánál találkoznak kedden a városban létesítendő labdarúgó-akadémia ügyében az érintett felek. A magyarországi támogatásból, a diósgyőriekkel együttműködve létrehozandó intézményről már év elejétől folyik a vita.

Rigó László rimaszombati alpolgármester, Szántó István városi elöljáró és Auxt Ferenc képviselő (MKP) múlt héten Miskolcon jártak, kedden pedig Rimaszombatban folytatják a tárgyalásokat az MFA-ról, azaz a városi futballakadémiáról.

„Addig nem állunk fel…”

„Vannak még jogi problémák, hogy létrejöjjön az új szervezet. Talán az sem szerencsés, hogy a diósgyőriek angolul kommunikálnak a szlovák ügyvédjükkel, így értelmezési zavarok, pontatlanságok merültek fel – mondta megkeresésünkre Auxt Ferenc, aki a keddi találkozó kezdeményezője volt. – Mindannyian leülünk egy asztalhoz, mi, a diósgyőriek, a mi ügyvédünk, az ő ügyvédjük, és addig nem állunk fel, amíg el nem dől a dolog. Vagy megoldjuk a problémákat, vagy a diósgyőriek elmennek.”

Az ügy a közelgő választások miatt is egyre sürgetőbb, az MKP ugyanis korábban jelezte, akkor tud beállni ismét Šimko mögé, ha nem akadályozza a futballakadémia létrejöttét.

Bár Šimko azt kommunikálja, ő a város vagyonát védi, a futballklub képviselői szerint egyáltalán nem is keresi a megoldást, és csak akadályozza a tárgyalásokat. Domik Attila, a rimaszombatiak sportigazgatója azt mondta, a magyar fél átküldte az együttműködési szerződés tervezetét a rimaszombati városházának, hogy az dolgozza bele a saját feltételeit, Šimko viszont ezt úgy prezentálta, hogy a magyar fél nem akarja teljesíteni a város követeléseit, hiszen a szerződésben ezek nem szerepelnek.

Nyolc pont

Múlt héten a város honlapjára is felkerült ez a szerződéstervezet, azzal a nyolc ponttal együtt, amelyet a város szeretne belefoglalni a megállapodásba. Ezek között szerepel az is, hogy a város nem ruházná át a stadiont az MFA-ra (amelynek 51%-ban a diósgyőrieket képviselő Borsodsport Invest, 49%-ban pedig Rimaszombat városa lenne a tulajdonosa), hanem hosszú távra bérbe adná, s egy olyan feltétel is, hogy ha 2022 végéig nem készül el az új stadion, akkor a város elállhat a szerződéstől. Az egyik pont arról szól, hogy az újonnan létrejött MFA által létrehozott építmények a bérleti szerződés lejárta után a város tulajdonába kerülnének.

„A legnagyobb problémának azt látjuk, hogy a szerződés lejárta után vissza kell vásárolnunk a betett vagyonunkat, igaz, hogy csak az 51%-át – mondta lapunknak Szántó István városi elöljáró. – Nem beszélve arról, hogy a magyarországiak csak akkor akarnak küldeni pénzt, ha már MFA-ként fog szerepelni a csapat.”

A klub licencét egy másik szervezetre csak két idény között lehet átruházni, így a rimaszombatiak csak a 2019/2020-as szezon kezdetétől játszhatnának új név alatt a Szlovák Futballszövetség szabályai szerint.

„Eddig sem rajtunk múlt”

Szabó Tamás, a Borsodsport Invest ügyvezetője lapunknak úgy fogalmazott, bíznak a megegyezésben. „Nem rajtunk fog múlni, ahogy eddig sem rajtunk múlt. Próbálunk rugalmasak lenni, de az nem tárgyalás, ha mindig csak az egyik fél enged. Több pontban engedtünk már, de van olyan is, amiben ragaszkodunk a saját álláspontunkhoz. Arról viszont nincs szó, hogy a városnak a saját vagyonát kellene visszavásárolnia, de nyilván rendezni kell azt a helyzetet, ha 30 év után már nem akarná bérbe adni a stadiont a város” – nyilatkozta Szabó Tamás.

Minden felújításra szorul

A DVTK tavaly nyáron kapott tíz milliárd forintos állami támogatási csomagot, amelyből 1,5 milliárd forintot (kb. 4,6 millió euró) egy felvidéki futballakadémia létrehozására különítettek el. A két klub közötti jó kapcsolatból kiindulva a diósgyőriek Rimaszombatot választották helyszínül, ám a városvezetéssel még nem jutottak megegyezésre. A képviselők egyszer már megszavazták, hogy a jelenlegi futballklub lépjen be az MFA-ba, ám Jozef Šimko polgármester nem írta alá, a megismételt testületi ülésen pedig a városatyák nagy része inkább tartózkodott, így nem sikerült megtörni a polgármester vétóját. Azóta már nem is jutott szavazásig az ügy, ugyanis a polgármester egy még piszkozatban lévő együttműködési szerződésről akarta megszavaztatni a testületet, így Miroslav Bitala, aki városi képviselő és egyben a rimaszombati klub ügyvezetője, inkább levetette napirendről a kérdést. A keddi gyakorlatilag az utolsó esély, hogy még a választások előtt pont kerüljön valahogyan az ügy végére.

Domik Attila figyelmeztet: „Amikor idejöttem, 4-5 korosztályos csapatunk volt, most a lányokkal együtt 14.  Több edzőpályára lenne szükség, fel kellene újítani a gyepszőnyeget, egy-két éven belül a lelátó is alkalmatlan lesz. Minden felújításra szorul, s ha nem lesz akadémia, akkor ezeket a költségeket a városnak kellene állnia.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?