Rekordszámú résztvevő az idei hídfutáson

Mária Valéria Hídfutás
Esztergom/Párkány |

Megdőlt a részvételi rekord az idei Mária Valéria Hídfutáson. A versenyen 3020 futó vett részt – 646-tal többen, mint tavaly.

 

A hídfutás egyidős az újjáépített Mária Valéria híddal. Először ugyanis 2001-ben, a híd újjáépítésének tiszteletére rendezték meg. A verseny kezdetben a Hídünnep programsorozatának része volt. Párkány és Esztergom közös ünnepéből mára csak a Mária Valéria hídfutás maradt. Célja tizennyolc éve a futás és a sport népszerűsítésén túl a jószomszédi viszony megerősítése és az emberi kapcsolatok ápolása.

Népszerűsége évről-évre növekszik. 2013-ban 2300 futó – életkorra, nemre, nemzetiségre való tekintet nélkül – állt rajtvonalhoz. 2014-ben a célban még ennél is több befutót köszöntöttek. Minden alkalommal több kategóriában hirdetnek eredményt. Az egyéni versenyzőket férfi és női kategóriában korcsoportonként (2008-ban, illetve később, 2007–2004, 2003–2000, 1999–1979, 1978–1969, 1968–1959 között születettek valamint az 1958-ban, illetve előtte születettek) jutalmazzák. Emellett abszolút győzteseket is hirdetnek.

 

Idén a férfiak közül a címvédő Beták Bence volt a leggyorsabb, aki az esztergomi bazilika és a párkányi Vadas termálfürdő közötti 3,7 kilométeres távot 11 perc 37 másodperc alatt teljesítette. Másodikként 11 perc 48 másodperces idővel Lőrincz Gergely ért célba. A harmadik leggyorsabb Orbán Balázs volt 12 perccel. A nők közül az első befutó Szatmári Adrienn volt, aki 12 perc 51 másodperc alatt ért célba. 13 perc 30 másodperccel Sass Diána lett a második. Pozsonyi Ági harmadik női befutóként 14 perc 12 másodperc alatt teljesítette a távot.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?