Vér és mocsok

Vér és mocsok

Felpörögtek az események, mióta a rendőrség őrizetbe vette a Kuciak-gyilkosság gyanúsítottjait, és vizsgálati fogságba került a komáromi Alena Zs. is, akit egyelőre a gyilkosság megrendelőjeként tartanak rács mögött.

 

Alena, vagy ha úgy tetszik, Ajka, ahogy a mélyen tisztelt képviselő úr, Boris Kollár emlegette becenevén, amikor arról faggatták az újságírók, honnan ismeri a nőt, szóval Ajka fizetett a gyilkosságért 50 ezer eurót, és még egy 20 ezres tartozást is elengedett a végrehajtónak. 70 ezer euró egy ember életéért – ezt a cinikus képet mutatja a jelenlegi szlovákiai valóság.

A letartóztatások után egyre gyakrabban kezdték ragozni a jóságos üzletember szerepében régebben szívesen tetszelgő Marián K. nevét, sőt, az egyik gyanúsított, A. Zoltán elkezdett énekelni a fogdában, és azt állítja, ő a főgonosz. Ő a gyilkosság valódi megrendelője.

Megy ez, mint a karikacsapás, gondolhatnánk, de van kérdőjel bőven. Tényleg így történt, vagy csak el akarják terelni valakiről a gyanút, és mással elvitetni a balhét? Feláldoznak valakit, akit a haverok mostanra cserben hagytak. És minden olyan villámgyorsan történik, látszatra gyanúsan simán és könnyen halad a nyomozás. Csak nem lesz egy banánhéj, amin elcsúszhat az egész dolog, és mégsem sikerül megdönthetetlen bizonyítékokat felsorakoztatni a vádemeléshez? Mindenesetre az ártatlanság vélelme mindenkit megillet a büntetőeljárás végéig, ezért most mi sem ítélkezzünk. Koncentráljunk csak Marián K. korábbi ténykedésére, összeköttetéseire, kapcsolataira, akár politikusi körökben. Mert annyian belebotlottak már. Az egyik lakást vásárolt tőle, a másik vele reggelizett, és két falat közt a legfőbb ügyész megválasztásáról tanakodtak, van, aki Donovalyn találkozott vele, és van, aki a Maldívszigeteken. Tényleg ennyire rossz ízlésük van a szlovák politikusoknak, amikor barátot, üzlettársat választanak?

Már csak az a szerep diszkvalifikálná és az úgynevezett „jobb körökben” elfogadhatatlanná tenné Marián K.-t, amelyet a bazini szeméttároló építése körüli botrányban játszott.

Azt gondolnánk, ilyen emberrel senki sem akarná bepiszkítani a kezét, és aki kezet fogott vele, annak bizony szimbolikusan ott maradt a tenyerén egy kis kosz a bazini szeméttelep mocskából.

De ha beigazolódnak a mostani, sokkal súlyosabb vádak, akkor nézegethetik majd a tenyerüket, hogy nem tapadt-e vér is rá.

A szerző a TASR hírügynökség munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?