Komárom: Több gyermek született a tavalyi évhez képest

Komárom |

A komáromi kórház több szülésről számolt be az eddigi kilenc hónap alatt, mint tavaly ugyanennyi idő alatt.  Az orvosok idén eddig 651 gyermeket segítettek a világra – 335 fiút és 316 lányt. Tavaly ez a szám harminccal kevesebb volt.

 

A kórházban született gyermekek majdnem 75%-át szoptatják. „A kismamákat próbáljuk oktatni. Az első gyermeküket váró anyukáknak nincs tapasztalata, az elméleti dolgokat pedig legtöbbször az internetről olvassák, és ezek nagy része téves“ – állapította meg Elvíra Baková, az újszülöttosztály főnővére. A kórház a múltban hivatalos oklevelet kapott mint a szoptatást támogató intézmény, és ügyel az egészségügyi dolgozók folyamatos képzésére is.

 

Kapcsolódó cikkünk

A kismamák még kényelmesebben érezhetik magukat a nemrég felújított szülész-nőgyógyászati részlegen.

A komáromi kórházban a tavalyi évben összesen 977 gyermek született, ebből 12 ikerpár, 459 lány és 518 fiú.

A kórház majdnem 110 000 embernek nyújt egészségügyi és preventív ellátást a komáromi járásban. A kórház 11 ápolási osztállyal, 3 intenzív osztállyal, 23 rendelővel és 10 közös gyógyító és vizsgáló egységgel rendelkezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?