124 eurós emelést ígérnek a nővéreknek

A VASÁRNAP témája: Elmennek és kiöregednek a nővérek
Pozsony |

A kórházaknak 142 millió eurót, a rendelőknek pedig 54 millió eurót folyósít az egészségügyi minisztérium a nővérek béremelésére – derült ki Andrea Kalavská (Smer) egészségügyi miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján. A minisztérium ezekkel az intézkedésekkel szeretné itthon tartani a nővéreket.

 

Az emelésnek köszönhetően a nővérek bére a tavalyi bruttó 738 eurós átlagfizetésről 835 euróra emelkedik, a túlórák nélkül. Átszámítva ez nettó 85 eurós növekedés, a túlórákkal együtt pedig havi 124 euróval többre számíthatnak a jövő évtől. A szakápolók még nagyobb béremelésre számíthatnak, az átlagkeresetük nettó 101 euróval fog növekedni, a túlórákat és az ügyeleteket is számítva pedig 147 euróval. A fizetésemelés az állami szférában és a magánszektorban dolgozó egészségügyi nővéreket is érinti.

A nővéreké mellett emelkedik más egészségügyi alkalmazottak bére is. Az ápolók kapják a legalacsonyabb emelést, átlagban 60 euróval fognak többet keresni. Jóval nagyobb összeggel emelkedik például a logopédusok és a pszichológusok jövedelme – átlagbérük 126 euróval emelkedik. A legnagyobb emelésre a mentősök számíthatnak, az ő fizetésük 205 euróval lesz több. Az emeléssel kapcsolatban szkeptikusan fogalmazott a Rendelői Szolgáltatók Szövetsége (ZAP) és a kórházszövetség is. Elmondásuk szerint a tárca egyáltalán nem tárgyalt velük, és csak akkor hisznek a minisztériumnak, ha a számlájukon látják a megemelt fizetéseket. A nővérkamara értékeli a minisztérium szándékát, azonban szerintük a nővéreknek legalább 1600 eurós bruttó fizetést kellene adni.

Kalavská szerint a fizetésemelés garantált, nincs ok a kételyre. Hozzátette, hogy 2020-ban az egészségügyi dolgozók újabb fizetésemelésre számíthatnak.

 

Kapcsolódó cikkünk

Gondot okozhat a rendelői szférának a béremelés

A nővérek béremelésre szánt anyagi források nem közvetlenül a kórházakhoz kerülnek. A tárca az egészségbiztosítók számláira küldi a pénzt, melyek továbbítják azt a kórházak és a rendelők kiadásainak fedezésére. A minisztérium jelenleg egy memorandum létrehozásán dolgozik, melynek értelmében a rendelőket működtető orvosok megígérnék, hogy a tárca által biztosított anyagi forrásokat valóban a nővérek fizetésének emelésére használnák fel. Marián Šóth, a Magánorvosok Szövetségének (ASL) elnöke lapunknak azt mondta, hogy az ASL egyáltalán nem tárgyalt még a minisztériummal, így nem ismerik a tárca intézkedéseinek részleteit. Šóth szerint a rendelői szféra így sem kap elég anyagi támogatást, így a béremelés problémákat okozhat az orvosoknak, hiszen pénz híján így is alig tudják fedezni a nővérek bérének költségekeit. Marek Krajčí, az OĽaNO képviselője szerint az egészségügyi tárca nem lesz képes biztosítani a béremelésre szánt 200 millió eurót. Martin Smatana, az Egészségpolitikai Intézet (IZ) tagja ezt tagadja, szerinte a parlamenti képviselő elszámolta magát. (nar, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?