Diszkózott két orosz a brazilok elleni vereség után – megbüntették őket

Nojstedter
Moszkva |

A nyári vb-re házigazdaként készülő orosz labdarúgó-válogatott két játékosa, Roman Nojstedter és Konsztantyin Raus egy moszkvai diszkóban szórakozott a braziloktól elszenvedett 3-0-s vereség után, ezért pénzbüntetést kaptak.

Az orosz szövetség mai közleménye csupán a szankció tényét rögzítette, annak mértéke nem derült ki. Mint írták, viselkedésükkel megsértették a szabályokat, és a nemzeti csapat megítélésének is ártottak.

Sajtóhírek szerint a játékosok éjfél után a barátaikkal mentek be egy belvárosi szórakozóhelyre, majd a világhálón megjelent egy videófelvétel, amelyen látható, ahogyan elhagyják a diszkót.

Mindkét futballista német származású, de az egykori Szovjetunió területén született. A Fenerbahce hátvédje, Nojstedter 2016-ban, a Dinamo Moszkva védője, Raus pedig egy évvel korábban kapta meg az orosz állampolgárságot.

A közleményben megszólaltak a játékosok is, akik elmondták, a barátaikkal vacsoráztak egy moszkvai étteremben, de mivel a szabályzat értelmében éjfél után már tartózkodhattak volna nyilvános helyen, elnézést kértek, és elfogadták a bírságot. Hozzátették, a jövőben mindent megtesznek, hogy ilyen hibát ne kövessenek el.

Oroszország Szaúd-Arábiával, Egyiptommal és Uruguayjal szerepel azonos csoportban a nyári világbajnokságon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?