Komoly csaták előtt a komáromiak

kosár
Komárom |

Régi nagy riválisukkal találkoznak a komáromi kosarasok az Eurovia SBL ma rajtoló playoff-negyeddöntőjében, az egyik fél 3 győzelméig tartó sorozatot Privigyén kezdik.

Az utóbbi években a két élcsapat háromszor is megmérkőzött a playoffban, mindháromszor a döntőben. A 2011/2012-es szezonban a privigyeiek nyertek 3:1-re, a 2014/2015-ösben a komáromiak 4:3-ra. Két éve szintén a fináléban találkoztak a gárdák, akkor ismét a bányászvárosiak diadalmaskodtak 4:1 arányban. S hogy folytatódik-e (bár ezúttal „csak” a negyeddöntőben) a sorminta?

„Ha messzebb akarunk jutni, bármilyen ellenfelet le kell győznünk az első körben. Idegenben is kell meccset nyernünk, és a rövidebb széria miatt minden becsúszó vereség döntő lehet, mert leszűkült a javítási lehetőségek száma – mondta lapunknak Paulík József, a komáromiak menedzsere, aki szerint jó előjelekkel várják a sorozatot. – Az utolsó 12 bajnokinkból 11-et megnyertünk, tehát egyre jobb formába lendülünk. Sőt, a tabella első négy helyezettje ellen is 9/7-es, tehát pozitív az összmérlegünk. Ezért különösen kár, hogy a szezon eleje elment, mert ha az utolsó négy együttes ellen nem kaptunk ki volna egy-egy alkalommal, a második helyen végeztünk volna.”

Számolgatásból az alapszakasz utolsó fordulójára is jutott a komáromiaknak, mivel sem az ő helyezésük, sem az élmezőny sorrendje nem volt még biztos. Annyit lehetett sejteni, hogy a léviak nagy eséllyel nyernek a tartalékos Inter ellen, s ezzel megszerzik a második helyet. „Volt egy olyan lehetőség, hogy elcsíphetjük az ötödik helyet, mert benne volt a pakliban, hogy az előttünk álló Svit kikap Iglón. Mind az ő, mind a mi kassai meccsünk az utolsó percekig nyílt volt. Mi csak a hosszabbításban tudtuk meg, hogy végül nyert a Svit, így nem előzhetjük meg” – elevenítette fel az egy hete történteket Paulík.

Az MBK Rieker Com-therm akkori, 86:85-ös győzelme viszont azt jelentette, hogy a komáromiak éppen elkerülik a kassaiakat a playoff első körében, helyettük a harmadik helyre fellépő privigyeiekkel találkoznak.

Utazás szempontjából nem mindegy, mi vár ránk, jobb, hogy nem kell keletre buszozni. Játékerő szempontjából viszont az első hatos jóval nagyobb, hasonló minőséget képvisel, így nem nagyon lehetett válogatni

 – tette hozzá Paulík.


A privigyeiek szintén jó sorozatot tudhatnak maguk mögött, zsinórban hat bajnoki sikerrel. Amerikai edzőjük, Ryan Pannone négy honfitársára épülő gyors kosárlabdát játszat a csapatával, amely ellen a komáromiak csak hosszabbításban tudtak nyerni a szezonban. „Taktikai csata lesz. Megvannak az eszközeink ahhoz, hogy picit lassítsuk a játékukat” – szögezte le a basket.sk-nak Nenad Miloševič, a Duna-partiak szezon közben érkezett kosarasa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?