Egyre nagyobb teret nyer az e-sport

e-sport

Feszülten összpontosító játékosok a számítógép előtt, óriási pénzek, milliós szurkolótábor. Az e-sport egészen biztosan a jövő, de sok helyen már a jelen.

Sport-e az e-sport?

Klasszikus sportrajongóként furcsa, hogy valakik azt nézik – élőben vagy internetes közvetítésen keresztül –, ahogy mások számítógépes játékot játszanak, de ez nem sokban különbözik a helyzettől, amikor az ember, kolbásszal, sörrel felszerelkezve a stadionban azt nézi, ahogy mások éppen kihatják a lelküket a pályán.

Az e-sport kapcsán mindenképp mérlegelnünk kell a sport definícióját. Ha elfogadjuk, hogy nem csak az lehet sporttevékenység, amelyhez szükséges a fizikai teljesítmény (ezt pedig már elfogadtuk, elég csak a sakkra gondolni), akkor nehéz lenne kizárni az e-sportot a sportok közül. Összpontosítás, stratégiai érzék, felkészültség, taktika, gyors reakcióidő ugyanis ehhez is ugyanúgy kell, mint bármilyen más sportághoz.

A fiatal generáció számára az e-sport (vagyis a számítógépes játékok játszása) ma ugyanolyan természetes, mint szüleiknek az, hogy suli után lementek focizni egyet a lakótelepi placcra, vagy az iskola udvarán kézilabdáztak sötétedésig a tornatanártól kunyerált labdával.

 

Úttörő MTK

Ezért nem meglepő, hogy a speciális e-sport-egyesületek mellett a hagyományos sportklubok is nyitnak az e-sport felé. Magyarországon az MTK Budapest volt az első olyan egyesület, amely e-sport-szakosztályt alapított, de azóta már a Ferencvárosnak, a Diósgyőrnek, a Debrecennek, a Puskás Akadémiának, a Honvédnak és az Újpestnek is van e-sport-szakosztálya, és érdeklődik a dolog iránt a Videoton is.

„Figyeljük a nemzetközi trendeket, így vetődött fel az ötlet. Láttuk, hogy az e-sportban, ezen belül a FIFA játékban nagyon sok a tehetséges magyar, ezért azt gondoltuk, fogjuk őket össze, adjunk nekik egy közösségi teret, ahol tudnak játszani” – mesél a kezdetekről Szegő Péter, az MTK e-sport-szakosztályának vezetője.

Az MTK így összerakott egy fifázós csapatot, amely az elmúlt két évben egyaránt a második helyen végzett a bajnokságban. „A bajnokság hasonló rendszerben épül fel, mint a labdarúgó NB I. Ugyanazt a szabályrendszert, struktúrát követi, vannak heti fordulók. Általában három-négy csapat küzd az elsőségért” – teszi hozzá Szegő.

A bajnokikra online és a reális térben is sor kerülhet. A FIFA ProClubs esetében, amikor tizenegy játékos egy-egy játékos karakterét irányítja a virtuális pályán, általában online zajlanak a meccsek, de a nagy versenyeket offline környezetben, akár egy klasszikus arénában is megrendezhetik.

Szellemi erőfeszítés

Szegő rámutat, az e-sportban is csak az lehet sikeres, aki rengeteget gyakorol, belerakja azt az energiát, amit egy hagyományos sportba rakna. A szoftvereknek ugyanis komplex szabályrendszerük van, így komoly szellemi erőfeszítést igényel egy-egy játék.

Az e-sportban is van edző, csapatkapitány, a világ legjobb játékosainak van menedzserük, táplálkozási szakértőjük, mentális felkészítőjük.

Szegő elutasítja azt a feltételezést, hogy valaha is eljöhetne az idő, amikor már csak e-sport-szakosztálya lenne egy tradicionális klubnak, labdarúgó-szakosztálya nem. „Ez nem fordulhat elő. Szerintem ezek a területek nagyon jól kiegészítik egymást. A sportszakosztályok az e-sportot egyfajta marketingplatformként kezelik, ebben nincs semmi rossz. Már azzal nyertünk, ha kiépül egy olyan közösség, ahol értelmesen eltölthetik az idejüket a fiatalok, de nem gondolom, hogy ez devalválná a hagyományos, mozgásra épülő sport értékét” – hangsúlyozza a szakosztályelnök.

Érdekes

A legnépszerűbbek: League of Legends, Dota 2 és a többiek

Világviszonylatban jelenleg a League of Legends, a Dota 2, a Counter-Strike és a Battle Royal-típusú játékok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek az e-sportok közül.

A League of Legends és a Dota 2 egyaránt MOBA, avagy multiplayer online battle arena (többjátékosú online harctér), ahol egy pályán két ötfős csapat harcol egymás ellen. Minden hősnek különböző tulajdonságai vannak. A LoL-ban 141, a Dota 2-ben 116 hősből (bajnokból) kell összeválogatni a csapatot. Mindkettőben csak egy épületet kell lerombolni a győzelemért, de nem épp egyszerű odajutni. Leginkább a sakkhoz lehetne ezeket a játékokat hasonlítani, csak épp sokkal gyorsabban kell stratégiai döntéseket hozni, és tizedmásodpercek alatt kell megpróbálni véghez is vinni azokat. Mindkettő egy Warcraft III-hoz házilag szerkesztett pálya, a DotA: Allstar továbbfejlesztése. A LoL-nak 80–100 milliós játékosbázisa van, naponta átlagban 27 millióan lépnek be játszani. A Dota 2-t kicsit kevesebben játsszák, 10 millió körül van a havi aktív játékosok száma, de itt lehet a legnagyobb nyereményekért játszani, és magasan itt a legnézettebbek a profi meccsek minden e-sport közül. A legutóbbi világbajnokságon 25 milliós nyereményalapot osztottak szét a versengő 18 csapat között, a döntőt pedig majdnem 15 millióan nézték.

A Battle Royale játékstílust Takami Kósun regénye ihlette, amelyben egy kilencedikes osztályt (21 fiú, 21 lány) visznek egy szigetre, ahol meg kell ölniük egymást, csak egy maradhat. A PlayerUnknown's Battlegrounds (PUBG) 2017-ben forradalmat indított el a játékvilágban, amikor ezt az alapötletet 100 játékossal oldotta meg egyszerre egy nagyobb szigeten. Egy repülőből ugranak ki a játékosok, próbálnak minél előbb fegyverekhez jutni, amelyek minden meccsen véletlenszerűen jelennek meg a pályán. Miután felfegyverkeztek, a szintén véletlenszerűen megjelenő zónában kell maradniuk, amely egyfolytában szűkül. Aki kimarad, meghal, a bent maradók pedig egyre szűkebb zónákban próbálnak túlélni. Szólóban is, de maximum négyfős csapatokkal lehet harcolni a túlélésért. Sokan próbálták másolni a sikert, a Fortnite csapata járt sikerrel. Ez a PUGB színesebb, meseszerűbb és ingyenes variációja, amelyben harc közben építkezni is lehet. Augusztusban 80 millióan játszották, a friss mobiltelefonos kiadásokkal pedig a határ pillanatnyilag a csillagos ég.

A Counter-Strike egy belső nézetű taktikai akciójáték, amelyet lassan 20 éve nem tudnak megszorongatni a trónkövetelők. Az legújabb változata a 2012-ben megjelent Global Offensive (CS:GO) szebb grafikával és többé-kevésbé a régi játékmenettel a legjátszottabb változat, de még mindig sokan nyúzzák az eredetit is. Két ötfős csapat több körben harcol egymással. A kezdő területen minden körben fegyvereket, kiegészítőket vásárolhatnak, majd végre kell hajtaniuk az adott feladatot, mint például túszok megtalálása és kimentése, amihez nagy segítség tud lenni az ellenséges csapat esetleges eliminálása. A nagyobb bajnokságok még mindig Twitch nézettségi rekordokat döntögetnek, a többi nagy e-sport játék sokkal nagyobb játékosbázisa ellenére. (mz/x)

Testmozgás is kell

Hodozsán Dániel, az esport1.hu tartalomigazgatója szerint tévhit, hogy e-sport csak amolyan játszadozás. „Mindenkinek ajánlom, hogy üljön le, és két-három-négy órán át próbáljon maximálisan koncentráltan játszani valaki ellen. Iszonyatosan el tud benne fáradni az ember. Ahhoz, hogy a játékos ezt a mentális fáradtságot kiküszöbölje, fontos, hogy rendszeres testmozgást végezzen. A Schalke vagy a Paris Saint-Germain már bevezette a saját e-sport klubcsapataiban, hogy reggel irány a konditerem, futópálya, vagyis van fizikai erőnléti felkészítés is” – magyarázza Hodozsán.

A tartalomigazgató úgy véli, Magyarországon akár az e-sportnak köszönhetően is vissza lehet csábítani a fiatalokat a stadionokba: „Hiába vannak létesítményeink, a magyar bajnokságban a nézőszámok nem túl magasak. A FIFA játék rajongótábora egy új célcsoport lehet, akik később talán egy NB I-es meccsre is kimennek.”

Az is igaz viszont, hogy a FIFA játék 2x6 perces meccseinek pörgése után a hagyományos, sokszor eseménytelen futballmérkőzés unalmas lehet. Hodozsán szerint a FIFA játék lehet a hagyományos futballklubok számára a belépő az e-sport világába, de később nyithatnak más sportok felé. „A Honvéd e-sport-akadémiáján már más játékokban is képeznek játékosokat” – mutat rá Hodozsán.

Döntő a Madárfészekben

Szlovákiában egyelőre a sportklubok nem foglalkoznak e-sporttal, de itt is sokan űzik a különböző játékokat. A Counter-Strike lövöldözős játékban a világ legjobbjai közé tartozik az érsekújvári Kovács László, azaz GuardiaN, aki már hatszázezer dollárt keresett a játékkal.

A másik legjobb szlovákiai versenyző ebben a játékban a Styko becenevű Martin Styk, aki a Sme napilapnak elmondta, szülei sokáig nem értették, hogy a játékból akár pénz is származhat. „Csak akkor kezdtek el támogatni, amikor már nagyszabású cseh–szlovák tornákat nyertem” – fogalmazott Styko.

A szervezett e-sport Szlovákiában még gyerekcipőben jár, de vannak különféle V4-es tornák is, ahol az egyes játékosok összemérhetik erejüket.

Az e-sport-rendezvények nézői szempontból is érdekesek. A világ egyik vezető e-sportjának, a League of Legendsnek a tavalyi döntőjét a pekingi Madárfészekben rendezték, 45 000 voltak a helyszínen. Az e-sport közvetítései sok sportközvetítést vernek, a nagyobb versenyszervezők már a hagyományos tévéknek is kínálják a jogokat, és ez egyre hangsúlyosabb trend lesz.

Mivel sok milliárd dolláros piacról beszélünk, ami folyamatosan nő, felmerült az is, hogy e-sport idővel akár olimpiai sportággá is válhat. Thomas Bach, a NOB elnöke ugyan kijelentette, hogy lövöldözős, erőszakos játék (vagyis olyan, amelyben embereket ölnek, még ha csak virtuális térben is) biztosan nem lesz az olimpián, az idei Ázsia-játékokon azonban bemutatkozott egy futballszimulációs játék, és arról is szó van, hogy idővel az ifjúsági olimpia programjára is felkerülhet valamelyik e-sport.

Ha pedig ott sikert arat, akkor valószínűleg előbb-utóbb az ötkarikás játékokon is találkozhatunk az e-sporttal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?