A közönség szerint Rácz Noémi a legjobb tanító az országban

Rácz Noémi

Rácz Noémi illusztrátor, a kassai képzőművészeti középiskola (ŠUV) tanára lett a Szlovákia legjobb tanára verseny közönségdíjasa. Az eredményhirdetés és a díjátadó gála kedden volt a fővárosban.

Rácz Noémitől megtudtuk, néhány hónappal ezelőtt tudta meg, hogy valaki benevezte a versenyre. „Először nem tudtam, kinek köszönhetem a jelölést, de később kiderült, hogy a diákjaim neveztek be” – mondta néhány héttel ezelőtt lapunknak a tanárnő. Heteken át tartott a közönségszavazás, az eredményt a kedd esti gálán jelentették be, ahol a szakmai zsűri által megválasztott abszolút győztes nevét is kihirdették. Az első szlovákiai fordulóba 300 jelölt közül száz pedagógus került be, közülük tízen jutottak tovább az országos döntőbe. Bár Rácz Noémi a többieket jócskán, több mint 700 szavazattal megelőzve, 2058 vokssal szerezte meg a közönségdíjat, a szakmai zsűri egy másik, szintén kassai tanárnőnek ítélte oda Az ország legjobb tanára díjat. „A kassaiak mindent vittek” – kommentálta az eredményt lapunknak Rácz Noémi. „Már azt is győzelemnek könyveltem el, amikor bekerültem az első tíz közé. A finalisták mindegyike nagyszerű ember, bárki példát vehet róluk. A gálaest óriási pompával zajlott, a helyiség tele volt tanárokkal, nagyon jó volt a hangulat. A közönségdíjat – amit kétezer embernek köszönhetek, akik érdemesnek tartottak erre és rám voksoltak – nagy örömmel vettem át” – nyilatkozta lapunknak Rácz Noémi. „Az elmúlt tizenhét évben, amióta tanítok, nagyon sok energiát és munkát fektettem az oktatásba, az órákba és az iskolán kívüli tevékenységekbe. Ez a díj számomra önértékelés is, most látom igazán az eddigi munkám eredményét, azt, hogy megérte” – mondta a tanárnő.

Az ország legjobb tanára díjat a kassai Zuzana Tkáčová, a Szent Stein Edit Gimnázium informatikusa kapta. A tanárnő informatikát és robotikát tanít.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?