GALÉRIA: Komoly károkat okozott a vihar Lakárdon

vihar Lakárd
Lakárd |

Rendkívüli helyzetet hirdettek a Szobránci járásban, Lakárdon pusztított vihar okozta károk miatt. A hadsereget is kivezényelték a faluba.

Az alig több mint 800 lakosú községre szerda délután csapott le a szélvihar, amely komoly pusztítást végzett. A szlovák–ukrán határ melletti faluban kb. harminc házban keletkezett kár, fák dőltek ki, a szél tetőket tépett le, és a villamosvezeték-hálózat is megrongálódott. A helyi kultúrház tetetjét – más önkormányzati tulajdonú ingatlanokhoz hasonlóan – szintén letépte a szél. Meglepő módon a vihar csupán néhány csepp esővel érkezett, és csak Lakárdon pusztított, a szomszédos településeken szinte semmi sem volt érezhető belőle. Lakárdon viszont jó néhány ház lakhatatlanná vált, a község vezetése a rendkívüli helyzet kihirdetése után vízálló fóliák kiosztásával próbál segíteni, melyekkel a lakosok legalább időlegesen befedhetik a házuk tetejét. Komoly gondot okoz az is, hogy az ingatlanok egy része nem volt biztosítva. A károk elhárításában egyébként a helyi önkéntes tűzoltókon kívül segítenek a szobránci és a nagymihályi tűzoltók is, valamint Homonnáról is útban érkezett segítség a faluba. A válságstáb döntése értelmében a hadsereg segítségét is kérték, tegnap negyven hivatások katonát vezényeltek a helyszínre a nagymihályi kaszárnyából.

Galéria

A kormány a soron következő kihelyezett ülését a járási székhelyen, Szobráncon tartotta volna tegnap, ám Peter Pellegrini miniszterelnök úgy határozott, a tanácskozás helyszíne a katasztrófa sújtotta kelet-szlovákiai község lesz. Pellegrini hangsúlyozta, a bajba jutott embereknek gyors és hatékony segítséget kell nyújtani. Hozzátette, jelenleg ugyan száraz, napos idő van a régióban, de bármikor változhat a helyzet, és a tél közeledtével a családok nem maradhatnak fedél nélkül.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?