Prága is szereti

Szlovákia Martin Šulík filmjét, A tolmácsot küldte ki az Amerikai Filmakadémiának, ezzel szeretne bejutni az Oscar-jelölésre pályázó legjobb idegen nyelvű filmprodukciók közé. Izgalmas epizódszerepet kapott a történetben. El kell csábítania a Peter Simonischek által megformált idősödő bécsi hedonistát. Dolgozott már korábban is a rendezővel?

Évekkel ezelőtt A cigány című filmjébe hívott meghallgatásra, de nem tudtam elmenni. Előadásom volt valahol Csehországban. Időben nem tudtam megoldani, hogy mindkét helyen ott legyek. A tolmács castingjára szerencsére el tudtam menni. Angolul beszélő színésznőt kerestek, és eszükbe jutottam. Elküldték a forgatókönyvet, de akkor még nem tudtam, hogy Jiří Menzel és Peter Simonischek viszik majd a prímet, csak azt, hogy Šulík hív. Nekem ez is elég volt. Megtanultam a szöveget, s próbaképpen a rendezővel kellett játszanom. És most elárulok valamit: előző nap Prágában hajnalig ünnepeltünk. Fáradtan utaztam Pozsonyba, alig álltam a lábamon. De a szöveg már a fejemben volt, eszembe sem jutott, hogy váratlan rosszullétre hivatkozva kihagyjam a lehetőséget. Sok esélyét ugyan nem láttam, hogy megkapom a szerepet, de mentem, és nem árultam el, hogy nem érzem magam igazán jól. Furcsamód éppen ez az állapot adott egy olyan érzetet, egy olyan különös pluszt a helyzetnek, hogy lazán, teljesen felszabadultan léptem be a stúdióba.

Mi ebből a tanulság?

Nem! Még egyszer így nem!

Pedig győzött.

Šulíknak addig csak a filmjeit ismertem, akkor találkoztunk először. Nagyon rokonszenves volt. Ma sem tudom, mi ütött belém, még az operatőrnek is kezet nyújtottam, ami ilyen helyzetben egyáltalán nem szokás. Dobrý deň, ja som Réka, servus, mondta ő. Mindketten meghökkentünk egy kicsit, de Šulík vette a lapot, és mivel a jelenet is humoros volt, szólt, hogy ha akarom, elővehetem a szöveget. Nem, nem, én fejből tudom. Bólogattak, nevettek, Šulík a végén csak annyit mondott, neki ennyi elég. Majd hozzátette: olyan megoldást választottam, amilyennel ő egyáltalán nem számolt. És utaztam vissza Prágába.

S ezután tudta meg, hogy kivel fog játszani?

Egy cseh napilapból értesültem róla, hogy a Toni Erdmann címszereplője, Peter Simonischek lesz a partnerem. Azonnal hívtam Dodót, a férjemet, hogy tudod, kivel játszom? Azzal a pasival, aki Berlinben Európai Filmdíjat kapott. Remegtem az izgalomtól. De az első sokk után minden helyreállt a lelkemben. Forgathatnék akár Brad Pitt-tel is, a kamera előtt, ha már ott állnék előtte, nem lennék ideges. Az első találkozásunk ugyan nem a legkellemesebb volt Simonischekkel.

Hát persze, az osztrákokra jellemző távolságtartás!

Nem oldódott elsőre. Harmadik hete forgattak egy besztercebányai szállodában, amikor megérkeztem, és a tolmácson kívül senkivel nem beszélgetett. Unta magát.

Egészen addig, míg táncra nem perdültek a kamera előtt.

Veronika, akit játszom, anyja lagzijában találkozik a pasival. Senkije nincs a lánynak, Angliában dolgozott, most jött haza, és jól akarja érezni magát a termálfürdő wellness-szállodájában. „Rokonszenves, de nem éppen szép nő”– ezt olvastam a forgatókönyvben Veronikáról. Kezet fogtunk, bemutatkoztunk, Simonischek tüzetesen végigmért, már kezdtem furán érezni magam, zavaromban megkérdeztem, hogy van, jól, mondta, majd a tolmács felé fordult: „Nem egy csúnya lányra vártunk?” Elpirultam. De tudtam, nem lesz ez könnyű játszma. Egyébként utalt is egy mondat arra a forgatókönyvben, hogy Veronika nem igazán szép lány. Simonischek kihúzatta aztán. Annak alapján, amit látott, nyilván nem értett egyet a könyvben szereplő megállapítással. Ez volt tehát az indítás. Nem a legjobb.

A folytatás viszont…

… amikor már a kamera előtt álltunk, Šulík azt mondta: „Itt a jelenet, elsőre felvesszük egészben, aztán jöhetnek a snittek.” De annyira tetszett neki, ahogy megcsináltuk, hogy már nem is akart snitteket. Mindent ránk hagyott. „De vegyük fel még egyszer!”. És akkor jött a jég. Nekem ugyanis folyamatosan fájt a fülem, mindig kivettem a fülbevalót, és úgy jegeltem. Simonischek látta ezt, Šulík nem instruált. Kis szerepnél nem is baj, ha hagynak, nagyobbnál idegesítő. Simonischek vette a lapot, kommunikált velem. Látta, hogy itt van mit játszani, hiszen ég a fülcimpám. Tetszett neki az ötlet.

És a tánc?

Ő nem akart táncolni. Kikötötte.

De az benne volt a forgatókönyvben, hogy kicsalogatja a táncparkettre?

Šulík súgta a fülembe, hogy vessem be magam.

Szép feladat egy ilyen jól megtermett férfit táncba vinni.

Nem volt más megoldás, mint belemenni a játékba. Szerencsére jött velem. Ötször vettük fel a jelenetet. Elkezdtem a Pulp Fiction-os figurákat. Simonischek ledobta a pulcsiját, és szó nélkül jelezte, hogy jól érzi magát.

Találkoztak később, a film prágai bemutatóján?

Pozsonyban is, Prágában is. Nem szeretem az ilyen felhajtást, a premierek üres csillogását. Simonischek könnyebben viseli ezeket a helyzeteket. Megölelt, megköszönte a munkát, nagyon kedves volt.

Prágai életét mennyire kavarta fel ez a film?

Ügynököm van, aki figyel rám, törődik velem. Ondřej Trojannal, a Želary rendezőjével dolgoztam nemrég új filmjében, a Tomanban. Negyvenötös történet, a címszereplő felesége zsidó, elvesztette a szüleit, egy segélyszervezet munkatársaként állok mellette. Nagyot dobbant a szívem, amikor felkértek a szerepre, mert casting nélkül kerültem be a filmbe. Három hónappal a forgatás előtt megtanultam a szöveget, de mire sorra kerültem a forgatáson, kezdhettem elölről a tanulást. Nem sok időm maradt, hogy rögzítsem a rendező szövegbeli változtatásait. Annál nagyobb volt a sikerélményem, hogy ezt is meg tudtam csinálni, méghozzá úgy, hogy végig csehül beszélek. Toman szülei magyar származásúak voltak, Jiří Macháčeknek négy-öt magyar mondata is van a filmben. Brünnben játszottam, amikor felhívtak, hogy menjek, vegyem át vele a szöveget, hogy pontos legyen a magyar kiejtése, és meg tudja csinálni az utószinkront.

Ha ugyanerre a feladatra a felvételek előtt kérik fel, az talán Macháčeknek is megkönnyítette volna a stúdióbeli faladatát.

Későn keresett a stáb, engem ugyanis nem magyarként kezelnek Prágában. Azt hiszik, hogy tudok magyarul, ami nagy különbség. A rendező sem hívott félre a forgatáson, hogy értem-e minden szavát; ez nagyon jólesett.

Az elmúlt másfél-két év alatt különböző krimikben is feltűnt a cseh televízióban. Játszott a Zsaruban, a Különleges ügyosztályban…

…már vissza is utasítottam egyet, mert meguntam, hogy mindig ugyanazt kérdezem. Hány halott van, kivel mi történt, hol érte a halál… vagy én haltam meg, egyszer a történet elején, máskor a végén. Elég volt.

S ha az elmúlt nyolc prágai évét tekintjük, elégedett a pályája alakulásával?

Igen.

Nem érez semmiféle olyan vágyat, hogy jó lenne végre magyar filmben vagy magyar társulattal játszani?

Ez az én titkos tervem. Egyelőre nem beszélek róla. Annyi sok jó korombeli színésznő van Magyarországon! Remélem, egyszer engem is megismer a magyar közönség.

A cseh közönség már jól ismeri, hiszen a Švanda Színházban több szerepben is látható.

Lída Baarová mellett A patkányirtó Agnesét játszom, egy cseh kortárs szerző darabjában pedig egy mindent túlélő, köpönyegforgató postásnő vagyok. Ezek tényleg jó lehetőségek. Hasonló kihívás az is, hogy a pozsonyi Astorka Színház Tilos felszabadítás című darabjában átvettem egy babát váró kolléganő szerepét. Kétszer már el is játszottam, májusban pedig New Yorkba is elvittük a darabot. A Pankrác című prágai előadással, amelyben Lída Baarová vagyok, New Yorkba és Washingtonba megyünk ősszel. A pozsonyi előadást szlovákul játsszuk New Yorkban, a Pankrácot, és ez az én ötletem volt, angol nyelven adjuk majd elő mindkét helyen. Nem tudtam, mire vállalkozom. Az egész nyaram ezzel telt. Hatvanoldalnyi szöveget kellett bevágnom angolul. Megint bizonyíthattam magamnak, hogy erre is képes vagyok.

Prágával, nyolc év után, mennyire szoros a kapcsolata?

Megszoktam már. Úgy megyek vissza, hogy örülök, de kell egy hely pluszban, ahol mélyebbek a gyökereim, ahol töltekezni tudok. Mint otthon, Nagyszarván. Lehet, hogy egyszer majd lesz egy kertes házam Prága közelében, ahol bámulhatom a zöldet, és bíbelődhetek a virágaimmal. A belső nyugalmamhoz nekem ennyi is elég.