Kuciak-gyilkosság: Alena Zs. is tízezrekkel tartozik

Alena Zs.
Pozsony |

Több mint ötvenezer eurós adótartozást halmozott fel a Kuciak-gyilkosság megrendelésével gyanúsított komáromi nő.

 

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) elit kommandósai múlt pénteken tartóztatták le Alena Zs.-t, akit az ügyészség Ján Kuciak meggyilkolásának megrendelésével gyanúsít. A nyomozást irányító ügyész szerint a gyilkosságért 70 ezer eurót fizettek ki, ebből 20 ezer euró egy régi tartozás törlesztését tette ki, a további 50 ezer eurót pedig kifizették. Alena Zs. a Sme napilap értesülései szerint nem sokkal Ján Kuciak halála előtt 21 ezer eurós adótartozást egyenlített ki. A pénzügyőrség azonban adótitokra hivatkozva nem árulja el, hogy mikor és milyen formában törlesztette az adóhátralékát. A pénzügyőrség nyilvántartásából kiderül, hogy Alena Zs. 2016-ban 52 ezer eurós adóhátralékot halmozott fel az állammal szemben. A lap szerint nem lehet tudni, hogy a több cégben szereplő nő hogyan halmozott fel ekkora tartozást, csak az biztos, hogy a 2003-2008-as időszakból származik, amikor a nő kisvállalkozóként tevékenykedett. Nem világos az sem, hogy jövedelemadóból, áfából vagy pusztán a vámból gyűlt-e össze ez az összeg.

Közben kiderült, hogy az adótartozást mégsem rendezte a gyilkosság megrendelésével gyanúsított nő. Azt a pénzügyőrség továbbította az Állami Adósságkezelő Ügynökségnek (Slovenská konsolidačná) behajtócégnek.

Ha a tartozás jövedelemadóból származna, akkor Alena Zs.-nek legalább 260 ezer eurós bevételre kellett volna szert tennie. A nővel szemben további hat kisebb végrehajtási eljárás folyik, összesen 9 ezer euró értékben.

 

Miből élt?

A gyilkosság megrendelésével gyanúsított nőről közvetlen szomszédai nagyon keveset tudnak. Elmondásuk alapján nem világos számukra, hogy miből élt, mivel foglalkozott. Csak azt regisztrálták, hogy drága luxusautókon furikázott, illetve, hogy rendszeresen költséges nyaralásokra utazott. A családi ház, ahol a rendőrség letartóztatta, anyja nevén van, vele és 15 éves lányával lakott a házban. Voltak olyanok is, akik szerint a nő nem vagyonos, korábbi megtakarításaiból él. Alena Zs. ugyanis a 90-es évektől vállalkozik, több cégben olasz származású személyekkel szerepelt. Mások szerint jelenleg tolmácskodásból él.

Kočner, a keresztapa

Lapértesülések szerint a nő 15 éves lányának az előzetes letartóztatásban levő Marián Kočner nagyvállalkozó a keresztapja. Bár Kočner tagadja, hogy ilyen közeli szálak fűznék a gyilkosság megrendelésével gyanúsított nőhöz, Alena Zs. anyja viszont a bulvársajtónak elárulta, hogy a két család közös síeléseken vett részt.

Kočner Lipótváron

A váltóhamisítás gyanúja miatt előzetes letartóztatásban levő Marián Kočnert az igazságügyi palotából kedden váratlanul átszállították a lipótvári (Leopoldov) fegyházba. Az nem világos, hogy erre miért került sor, az átszállítás ténye Kočner jogi képviselőjét is meglepte. (Sme, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?