Hatan indulnak a polgármesteri székért Komáromban

A Kárpát-medencei magyar vállalkozások erősítéséről tanácskoztak Komáromban
Komárom |

A hivatalosan közzétett jegyzék szerint hat polgármesterjelölt van Komáromban.

Jozef Jakubecet, a Naj (Nezávislosť a jednota) párt jelöltjének indulását nem hagyta jóvá a regisztráló bizottság, az okot az adatvédelmi előírásokra hivatkozva nem árultál el. Három független – Benyó Zoltán, Feszty Zsolt és Keszegh Béla –, valamint három pártjelölt van; Héder Ágnest a Híd–MKDSZ koalíció, Knirs Imrét az MKP, Bósza Jánost pedig a Nemzeti Koalíció (Národná koalícia) indítja. Bósza függetlenként kezdte gyűjteni az aláírásokat, a közösségi oldalán közzétett tájékoztatása szerint kis tartalékkal sikerült is összeszednie az induláshoz szükséges aláírásokat, de attól tartott, az előforduló hibák, eseteleges duplicitások miatt ez nem lesz elég. Így az utolsó pillanatban inkább egy párt színeiben indult. Négy évvel ezelőtt szintén hat jelölt volt, közülük ezúttal senki nem méretteti meg magát polgármesterjelöltként, a jelenlegi városvezető, Stubendek László most képviselőnek indul.

A 25 képviselői helyre 70 jelölt pályázik. Benyó Zoltán kivételével valamennyi polgármesterjelölt szerepel a képviselőjelölti listán is, és a mostani képviselők közül 22-en ismét megmérettetik magukat. A 25 képviselőt három körzetben választják a polgárok Komáromban, egymandátumos körzetet képez Örsújfalu városrész, itt csupán ketten versengenek a szavazatokért, a másik két körzetben a 12-12 helyre 31, illetve 37 jelölt pályázik. Teljes, azaz 25-ös listát egyetlen párt vagy csoportosulás sem indított, a legnépesebb lista a Keszegh Béla jelenlegi alpolgármester vezette Függetlenek Komáromért csoporté, 21 jelölttel – ők is függetlenként szerepelnek ugyan a jegyzéken, de együtt kampányolnak –, a Híd–MKDSZ listáján 15, az MKP-én 14 név szerepel. A pártok közül a Naj, a Národná koalícia, a Smer, a Sme rodina-Boris Kollár, valamint Oľano–SAS koalíció indít még 1-4 jelöltet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?