Hamilton nyert Szocsiban, közel az ötödik vb-cím

Lewis Hamilton
Szocsi |

A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat, s a sikerrel újabb nagy lépést tett ötödik vb-diadala felé.

 

A 33 éves versenyzőnek ez volt az idei nyolcadik, egyben pályafutása 70. futamgyőzelme. Előnye az összetett élén 50 pontosra nőtt legfőbb riválisával, a szintén négyszeres vb-győztes, Szocsiban most harmadikként célba érő Sebastian Vettellel, a Ferrari német pilótájával szemben.

Az oroszországi futamot Hamilton csapattársa, a pole pozícióból startoló finn Valtteri Bottas zárta a második helyen.

A rajtot az első két sorokból indulók egyformán jól kapták el, Vettel mintha egy hajszálnyival gyorsabban reagált volna Hamiltonnál, és meg is támadta a címvédőt, de nem tudta megelőzni.

Az első kör végén Bottas, Hamilton, Vettel volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, negyedikként Kimi Räikkönen (Ferrari) haladt, a monacói Charles Leclerc (Sauber) pedig ötödiknek jött fel, miközben a 19. pozícióból startoló holland Max Verstappen - aki vasárnap ünnepelte 21. születésnapját - a harmadik körben már kilencedikként autózott.

A 10. körben Bottas előnye egy másodperc körüli volt Hamiltonnal szemben, közben Verstappen az ötödik helyig jött fel, így a rajt utáni 10 körben 14 pozíciót javított.

A kerékcserék sorát Bottas kezdte meg a 12. körben, eggyel később Vettel is a boxba hajtott friss abroncsokért, a Mercedes pedig azonnal kihívta kerékcserére Hamiltont, azonban a brit címvédőnek minimális különbséggel ugyan, de nem sikerült Vettel elé visszatérnie a pályára.

 

Érdekes

Végeredmény, Orosz Nagydíj, Szocsi (53 kör, 309,745 km, a pontszerzők):

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:27:32.054 óra
 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 2.545 másodperc hátrány
 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 7.487 mp h.
 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 16.543 mp h.
 5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 31.016 mp h.
 6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:20.451 perc h.
 7. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 1:38.390 p h.
 8. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1 kör h.
 9. Esteban Ocon (francia, Force India) 1 kör h.
10. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1 kör h.
pole pozíció: Bottas
 
A vb-pontversenyek állása 16 futam után (még 5 van hátra):

pilóták:

 1. Hamilton 306 pont
 2. Vettel 256
 3. Bottas 189
 4. Räikkönen 186
 5. Verstappen 158
 6. Ricciardo 134
 7. Magnussen 53
 8. Nico Hülkenberg (német, Renault) 53
 9. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 50
10. Perez 47
11. Ocon 47
12. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 38
13. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 28
14. Romain Grosjean (francia, Haas) 27
15. Leclerc 21
16. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 8
17. Lance Stroll (kanadai, Williams) 6
18. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 6
19. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 2
20. Szergej Szirotkin (orosz, Williams) 1

csapatok:

 1. Mercedes 495 pont
 2. Ferrari 442
 3. Red Bull 292
 4. Renault 91
 5. Haas 80
 6. McLaren 58
 7. Force India 35
 8. Toro Rosso 30
 9. Sauber 27
10. Williams 7

Hamilton nem várt sokáig, azonnal elkezdte támadni Vettelt, és a második próbálkozásakor, egy agresszív és nagyon határozott manővernek köszönhetően sikerrel is járt, megelőzte riválisát.

A vezetést ideiglenesen Verstappen vette át, a holland versenyzőt azonban hamar utolérte a Bottas, Hamilton, Vettel trió, a Mercedes finn pilótája pedig a 25. körben maga elé engedte az ötödik vb-címéért hajtó csapattársát.

Hamilton a 42. körben beérte Verstappent az élen, de megelőzni nem tudta, azonban egy körrel később a holland pilóta kihajtott a boxba kereket cserélni.

Tíz körrel a leintés előtt így Hamilton vezetett, mögötte Bottas és Vettel száguldott.

A hajrában az élmezőnyben haladók már nem hibáztak, Hamilton győzött, ezzel tovább növelte az előnyét a vb-pontversenyben.

A vb jövő hétvégén Szuzukában, a Japán Nagydíjjal folytatódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?