16%-os béremelés a nővéreknél

A VASÁRNAP témája: Elmennek és kiöregednek a nővérek
Pozsony |

Januártól átlagban 16%-kal magasabb bért kaphatnak a kórházakban dolgozó nővérek és ápolók. A 10%-os béremelés a közigazgatásban dolgozókat érinti, az egészségügyi dolgozók bére azonban 20%-kal is nőhet.

 

Peter Kažimír október 10-én terjeszti be javaslatát, melyben vázolja a jövő évi költségvetés tervezetét. A pénzügyi tárca vezetője szerint a szlovák egészségügy jó híreknek örvendhet, mivel 5,2 milliárd euró fog rendelkezésére állni.

Az átépítésekre és befektetésekre szánt anyagi források összege is magasabb lesz, az eddigi 70 millió euró helyett 100 millió eurót költhetnek ilyen célokra. Az átlagban 16%-os emelés minden szlovákiai kórházra érvényes, havonta körülbelül 100 és 130 eurós pluszt jelent majd a nővéreknek és ápolóknak. Az egészségügyi dolgozók béremelésre 200 millió eurót különítettek el. Ebből az összegből körülbelül 4 új, teljesen felszerelt kórházat lehetne építeni.

 

Zuzana Eliášová, az egészségügyi tárca szóvivője megerősítette, hogy a költségvetésben számolnak a rendelőkben dolgozó nővérek béreinek emelésével is. Az anyagi forrásokat megelőzésre tervezik fordítani. Ebből a pénzből különböző szűréseket fognak finanszírozni. Milan Laurinc, a Szlovák Nővérkamara vezetője azt állítja, az egészségügyi tárca nem ismertette velük a javaslat részleteit, ezért nincsenek tisztában vele, konkrétan kiket érint az emelés.

Kalavská azonban azt mondta, folyamatosan tárgyal a nővérkamarával, szerinte azonban „reális elvárásokat kell támasztani”. Úgy véli, a béremelés hozzájárulhat a személyzeti probléma stabilizációjához. Laurinc viszont szkeptikus, kételkedik benne, hogy 100 euróval magasabb fizetésért Szlovákiában vagy éppen a szakmában maradnának az egészségügyi dolgozók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?