Drucker a lehető leghamarabb tárgyal a rendőrfőkapitánnyal

Drucker
Pozsony |

Tomáš Drucker (Smer-jelölt) új belügyminiszter a lehető legrövidebb időn belül tárgyalni akar Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitánnyal. Hozzátette: egyelőre nem tudja, hogy kit fog leváltani és kit hagy meg a helyén. 

Drucker megismételte: Először megismerkedik a helyzettel, találkozik az érintettekkel, és csak utána fog cselekedni. „Készen állok arra, hogy határozottan és következetesen lépjek fel, akár a személyzeti változások terén is. Néhány nap múlva kérdezzék, hogy milyen döntésben gondolkodom” – közölte. 
 

Kapcsolódó cikkünk

Andrej Kiska államfő korábban elmondta, Druckerrel hasonló véleményen voltak a rendőrség vezetőségét érintő személycserékről.
 
Arra a kérdésre, hogy hogyan akarja visszaszerezni az emberek bizalmát, Drucker azt mondta, előkészíti azt a törvényváltoztatást, amely az országos rendőrfőkapitány kiválasztását, kinevezését és leváltását érinti. Továbbá felszólította a rendőrség tagjait, hogy utasítsanak el minden igyekezeteket, melyek a nyomozást befolyásolhatják. Ezzel kapcsolatban névtelen bejelentéseket tenne lehetővé.

Drucker arról is tájékoztatott, hogy a tüntetések szervezőivel is találkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?