Lefújták a pénteki tüntetéseket

tüntet
Pozsony |

Holnap már nem fog tüntetni a Tisztességes Szlovákiáért szervezet – jelentették be a szervezők Facebook-oldalukon.

„Miután Andrej Kiska államfő ma kinevezte az új kormányt, úgy döntöttünk, hogy a péntekre tervezett újabb tüntetések nem valósulnak meg. Büszkék vagyunk arra, amit eddig elértünk, de most elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor a további lépések még mélyebben megosztanák a társadalmat. Van, amit utcai tüntetésekkel lehet elérni, és vannak lépések, amelyek már a parlamentre tartoznak” – áll a közleményben.  
 

Ugyanakkor a szervezők hozzáteszik, ők sem vonulnak a háttérbe (ezzel nyilván Robert Ficónak a lemondásakor tett kijelentésére utalnak), figyelni fogják, hogy az új kormány teljesíti-e mindazt, amire kötelezte magát.
 

Kapcsolódó cikkünk

Ami eddig történt, az a minimum volt, nem a pontot tettük ki, hanem a kettőspontot. A Tisztességes Szlovákia szervezet polgári platformot hoz létre 

–  áll a nyilatkozatban. 
Az új kormánynak holnap szavazhat bizalmat a parlament, az ülés reggel kilenckor kezdődik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?