Túl sok a gyerek a somorjai szlovák iskolában

Somorja
Somorja |

A következő tanévtől csak helyi gyerekeket vesznek fel a szlovák tannyelvű Bél Mátyás alapiskolába – határozott a városi önkormányzat.
 

A döntést az indokolta, hogy az előző néhány évben olyan mértékben emelkedett a tanulók létszáma, ami már meghaladja az iskola befogadóképességét. A szülők panaszkodtak a túlzsúfoltságra, a mostani döntést azonban diszkriminatívnak tartják.
 

Kapcsolódó cikkünk

Veres Gábor, az oktatásügyi bizottság elnöke elmondta, évek óta túlzsúfolt az iskola, de egyelőre nincs megoldás a problémára. „Egy új iskola felépítése olyan nagy beruházás, amit a város önerőből nem tud megvalósítani. Egy ilyen horderejű építkezés még a legszerényebb becslések szerint is legalább hétmillió euróba kerül, a város éves költségvetése tizenhárommillió. Ezért is döntöttünk úgy, hogy demográfiai felmérést készíttetünk Somorja és környéke népesedési mutatójának alakulásáról. Ha ez alátámasztja, hogy indokolt egy új iskola felépítése, mindent megpróbálunk, hogy előteremtsük rá a pénzt” – mondta az elnök. „Van olyan falu, ahol a lakosok száma pár év alatt hatszázról kétezerre duzzadt. Pozsony közelsége és a munkalehetőségek főleg a kelet-szlovákiai fiatal családokat vonzzák ide. Ugyanakkor a pozsonyi ingatlanárak megfizethetetlenek, ezért sokan a Somorja környéki falvakban, Vörösmajorban, Úszoron vagy Gútoron telepednek le, és a somorjai szlovák iskolába íratják be a gyerekeiket” – zárta Veres Gábor.

 

Somogyi Katalin

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?