Új helyzet, új dilemmák az MKP-ban és a Hídnál

Mit jeleznek a megyei választások eredményei, és milyen hatásai lehetnek? Ezek a kérdések alapjaiban határozzák meg a szlovákiai magyarság politikai érdekérvényesítési lehetőségeit és közösségünk sorsát.

Egy hónappal a megyei választások után még mindig nagyon kevés szakmai értékelés íródott az eredményekről és a fejleményekről a felvidéki magyarság szempontjából. Pedig a választási eredmények új értelmezési keretet adnak a pártok megítélésének és tevékenységének. Ez még akkor is igaz, ha a megyei választások 29,95 százalékos részvételi mutatója nem mondható túlzottan reprezentatívnak.
Az eredmény több pártnál okozott válsághelyzetet – a megyei szinten alaposan meggyengülő Smernél sze-mélyi változásokat fontolgatnak és felpörgették a populista kampánygépezetet. Marian Kotleba pártja pedig a besztercebányai vereség után országosan is gyengülni látszik. Más pártok, elsősorban a regionális szinten korábban csak jelképesen jelen levő Egyszerű Emberek és Függetlenek (OĽaNO) és az SaS, valamint a parlamenten kívüli létbe beleszokó KDH komoly sikerként könyvelhetik el, hogy képviselőket és megyefőnököket adnak az új testületekbe. Összességében a megyei választás a jelenlegi kormánykoalíció pártjainak egyértelmű pozícióvesztését és a „vállalható” ellenzéki pártok megerősödését hozta magával. De mennyire illeszkedik bele a képbe az MKP és a Híd, egyáltalán mit veszítettek vagy nyertek a választásokkal a magyarokat megszólító pártok?

Félsiker és kudarc
Az MKP esetében a megyei választások eredményét felemás sikerként lehet elkönyvelni – a párt jóval kevésbé szorult vissza, mint azzal előzetesen számolni lehetett, a választási eredmények szintjén kimondottan jól tartja magát ott, ahol tömbben él a magyarság (Nagyszombat és Nyitra megye). Ebben a két régióban gyakorlatilag nem volt kudarcélménye a pártnak, hiszen Menyhárt József a legtöbb szavazatot kapta a dunaszerdahelyi megyei kép-viselőjelöltek közül, Berényi József egyértelműen több voksot gyűjtött a Híd „erős” jelöltjénél, Rigó Konrádnál, és hiába a nagy felfordulás az MKP komáromi alapszervezeténél, a Nyitra megyei képviselők számának alakulásában ez nem hagyott nyomot. Ha az MKP Kassa megyei listája nem bukik meg, akár még egyértelmű sikerről is lehetne beszélhetni. Ugyanakkor fontos tudatosítani, hogy az MKP kedvező választási eredményei leginkább a megyei választási rendszer jellegzetességeinek köszönhetőek, hiszen a magyar több-ségű járások részvételi mutatói ezúttal is az országos átlag alatt maradtak. A magyar választók nagy részének távolmaradása nem fordult elveszített mandátumokba, hiszen az egyes járások a részvételtől függetlenül meghatározott számú képviselőt delegálnak a megyei parlamentekbe.

Azonban az eredmények alapján világos: az MKP-nak továbbra sem sikerült választ adnia arra a kérdésre, hogyan tudná mozgósítani a párthoz csak gyengén kötődő szavazókat. Ha ezen nem tud változtatni, nagyon valószínűtlen, hogy Menyhárt Józsefék önerőből képesek lennének elérni az ötszázalékos parlamenti küszöböt az országos választásokon.

Stagnálás és kudarc
A Híd rossz megyei eredményeit csak a Kassa megyei számok mentik, keleten ugyanis a pártnak sikerült kiépítenie egy regionális bázist, és megtöbbszöröznie megyei képviselői számát. Minden más régióban stagnálás vagy visszaesés tapasztalható, ami egy kormánypárt esetében egyértelmű kudarc. Közép- és Nyugat-Szlovákiában a párt vagy tartotta pozícióit, vagy visszaesett, ami azt jelzi, hogy tíz év alatt sem sikerült kinevelni a helyi szinteken népszerű kádereket – azt a réteget, amely alap-esetben egy párt hosszú távú fennmaradásának alapját jelenti.

Arc
Rigó Konrád dunaszerdahelyi kampánya és leszereplése rámutatott arra, hogy bármennyi pénz és energia is ömlik egy alapjában véve negatív kampányba, attól még nem sikerül mérsékelni az MKP-s választók szavazókedvét és mozgósítani a tanácstalanokat. További problémát okozhat hosszú távon, hogy megyei szinten is jól láthatóan intézményesült a Smer–SNS–Híd-kapcsolat. Országos szinten ez a valószerűtlen szövetség még úgy ahogy magyarázható a működőképes kormány iránti igénnyel, helyi szinten azonban annál nehezebben vállalható, miért közösködnek a magyar politikusok a koalíciós partnereik gyakran teljesen nyíltan nacionalista kádereivel. Emellett minél inkább hozzákötik a Hidat a Smerhez és az SNS-hez, annál nehezebben tudja magáról lemosni a párt a koalíciós partnerek botrányait.

Barát és ellenség
A szlovák nyilvánosságnak évtizedek óta alapvető problémái vannak azzal, hogy megértse a szlovákiai magyar pártokat és a választói igényeket. A 2016-os Smer–SNS–Híd-paktum előtt még viszonylag könnyen fel tudták vázolni a „jó”, kompromisszumra képes magyarok és a „rossz”, Budapestről pénzelt magyarokra épülő struktúrát, azóta viszont ez az értelmezés sokkal több problémát vet fel, mint amennyit megválaszol.

Az MKP emellett 33 megyei képviselőjével regionális szinten a harmadik legerősebb pártnak számít. Menyhárt József pártjának jelenlegi újrafelfedezése odáig vezetett, hogy Igor Matovič szóban egy koalíciót lebegtetett meg az Egyszerű Emberek és az MKP között, megyei vonalon pedig jól-rosszul működő helyi szövetségek alakulhat a pártok között. De az MKP vajon tényleg képes lesz együttműködni újsütetű partnereivel? A kooperációnak ideológiai akadálya nem lesz. Még akkor sem, ha Matovičot nem feltétlenül a magyarbarátságáról ismertük, és pártja korábban nyíltan negatív álláspontot képviselt több magyar vonatkozású témával kapcsolatban – ilyen volt legutóbb a Kisebbségi Kulturális Alap létrehozása.

A szlovák politika sokkal pragmatikusabb lett a „magyarkérdéssel” kapcsolatban, mint korábban volt. Andrej Danko is teljesen magyarkompatibilissé tette két év alatt a nacionalista SNS-t, mikor a kormányzás és a hatalmi szerep forgott kockán. Az MKP és a szlovák ellenzék együttműködésének gyakorlati akadályát nem az ideológiai nézetkülönbségek jelenthetik, hanem a következetlenség és a hosszú távú stratégia hiánya. Könnyű szóban beszélni egy esetleges választási koalícióról, de sokkal nehezebb valóban létrehozni, érdemben működtetni, megegyezni egy közös listában, a finanszírozási kérdésekben, programpontokban, és mindezt el is fogadtatni a választókkal. Különösen akkor, ha erre egyelőre mindössze egy garancia van – az pedig nem más, mint a nem kimondottan szavahihető Matovič személye. Ha az MKP komolyan gondolja az együttműködést az ellenzékkel, az hosszú hónapok következetes munkájával jár majd, melynek a megyei koalíciós tárgyalások csak a kezdetét jelentik.

Egyensúlyozás
Míg az MKP előtt váratlan lehetőségek nyíltak a megyei választások után, a Híd mozgástere némileg beszűkült – de nem túlságosan. Bugár Béla pártja számára kulcsfontosságú, mennyire tud stabil maradni a kormány, különösen pedig az, hogy az egyre kiszámíthatatlanabbá váló Andrej Danko és a mélyrepülésbe váltó SNS egy ponton nem változtatja-e meg a nemzetiségi politikáját. A nacionalisták és a Híd egyelőre együtt tudnak működni, de a koalíció minden egyes botránnyal instabilabbá válik. A Híd egyensúlyozásra építő politizálása miatt viszonylag könnyen koalíciós partneri szerepkörbe tudná magát lavírozni akár a következő választások után is, „mindössze” Matovičot és Bugárt kellene összebékíteni. A párt számára ugyanakkor komoly kihívást jelent, miként tartsa fenn a népszerűségét – és a támogatottsági mutatók meglehetősen csalókák. A Hidat ugyanis az utóbbi években hagyományosan felülmérik a közvélemény-kutatók, ráadásul hónapokon belül komoly verseny kezdődik azért a városi, fiatal szlovák szavazórétegért, amely egy éve a különbséget jelentette a párt számára a parlamentbe való bejutás és a bukás között. Ha a Hídnak van hivatalos doktrínája, akkor az a következő: kommunikálni a vélt vagy valós eredményeket, hangsúlyozni a gyakorlatiasságot és minél inkább távol tartani magunkat a kormánykoalíció botrányaitól, hogy a párt a bizonytalan szavazók számára a legvállalhatóbbnak tűnjön a két másik partnere mellett. Mindamellett kulcsfontosságú, hogy sikerül-e megtartani a Híd szlovák arcait vagy beszervezni egy újabb szlovák politikuscsapatot a brand mögé.

Egyre távolabb egymástól
A megyei választások eredményeinek fényében ironikus módon annak ellenére is sokkal távolabbinak tűnik az MKP és a Híd megegyezésének az esélye, hogy a magyar érdekképviselet összességében gyengült és beigazolódott, hogy lassan, de biztosan morzsolódik az etnikai érdekképviselet ereje. Az MKP igazoltnak látja, hogy képes megállni a saját lábán – mint fentebb kifejtettük, ez a bizonyosság meglehetősen ingatag –, míg a Híd negatív megyei kampánya nyilvánvalóvá tette, hogy a párt nem a megegyezésben gondolkodik.
Ha a következő országos választások holnap lennének, nagyon valószínű, hogy a magyar közösség parlamenti képviselet nélkül maradna. A következő hónapokban azonban több fontos kérdésre is választ kaphatunk – egyebek mellett arra, hogy az MKP képes lesz-e a „szlovák nyitásra”, illetve a Híd szlovák versenytársainak feltűnése mennyire gondolkodtatja el a vezetést arról, van-e a pártnak ereje magától is átlépni az ötszázalékos küszöböt. Rövidebben: túlélési stratégiát és szövetségeseket kell találnia.