Kaliňák szerint Gašparnak maradnia kellene

Gašpar Kaliňák
Pozsony |

Tibor Gašparnak egyértelműen maradnia kell az országos rendőrfőkapitányi pozícióban - jelentette ki Robert Kaliňák volt belügyminiszter hétfőn. Hozzátette: ő nem váltaná le Gašpart.
 

Kaliňák szerint el kell választani a politikai felelősséget a rendőrség felelősségétől. "A rendőrségnek nincs politikai felelőssége, hiszen az nem lenne demokratikus. A rendőrök akkor távoznak, ha megsértik a törvényt, és amennyire én tudom, Gašpar nem tett ilyet" - fogalmazott a volt belügyminiszter.
 

Azzal kapcsolatban, hogy az új miniszter Gašpar leváltását tervezi-e, Kaliňák nem nyilatkozott. Arra tért ki, hogy új kormány lesz, amelynek már előkészített törvénye van arra vonatkozóan, hogyan választják majd az országos rendőrfőkapitányt.

Peter Pellegrini előre láthatóan ma kora délután jelenti be, ki lesz a Smer-SD új belügyminiszter-jelöltje. Az országos rendőrfőkapitány pozíciójával kapcsolatban ő sem mondott semmi konkrétumot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?