Hogyan okoz függőséget a hatalom?

Hatalomfüggők

Az utóbbi hetek szlovákiai történéseinek kapcsán biztosan sokan feltették magukban a kérdést, miért ragaszkodnak egyesek olyan erősen a hatalomhoz, amikor mindenük megvan. 

Fényes karriert tudhatnak maguk mögött, anyagi szempontból még az ükunokáikat is bebiztosították, élvezhetnék az életet és ők mégis foggal-körömmel, a nyilvános megszégyenüléssel dacolva kötődnek a posztjukhoz. Vajon a hatalom is függőség? És ha igen, mi váltja ki, mit tesz a személyiséggel, minek kell történnie, hogy az érintett személy kigyógyuljon belőle?

Ha körülnézünk a világban, számos problémánk a hatalommal való visszaélésnek köszönhető. Mugabetól Kim Dzsong Ilig nyilvánvaló: van valami mélyen mérgező és veszélyes a hatalomban, főként ha azt az illető totálisnak érzi és a rabjává válik. Új kutatások szerint már a hatalom megízlelése is úgy zilálja szét az agyat, akár a kábítószerek vagy a homloklebenyt károsító betegségek. A közvélekedés szerint soha nem az erényes, bölcs emberek jutnak el a legfelsőbb pozíciókig, hanem a törtető, másokon átgázoló és kétszínű személyek.  Azok, akik megfogadták Niccolo Machiavelli tanácsát, melyszerint a cél szentesíti az eszközt, és az uralkodás művészetét el kell választani az etikától. A Fejedelem című könyvében Machiavelli ugyanakkor azt is kifejtette, hogy jó, ha a nép az uralkodót becsületesnek, ájtatosnak és lelkiismeretesnek látja. Arról, hogy ténylegesen ilyennek is kellene lennie, már nem tesz említést, és a mai politikai marketing sem erről szól: a hatalmi játszmák nyertesei a velejükig színészek, szociális kaméleonok. A modern pszichológia nyelvén önmonitorozók, akik viselkedésüket, sőt személyiségüket úgy igazítják a helyzet kívánalmaihoz, mintha saját maguk rendezői volnának.
 

Érdekvezérelt nárciszok

Jerrold M. Post amerikai pszichiáter a Nárcizmus és politika című könyvében azt írja, hogy a homo politicus működési módja a színlelt alázat a felettesekkel, taktikus félelemkeltés az alárendeltekkel szemben; jutalmazás és büntetés önkényes váltogatása, amelynek semmi köze az érdemekhez és hibázásokhoz. Hol vérengző, hol elbűvölő ábrázatát magára öltve, az ilyen vezér eléri, hogy folyamatosan kegyeit keressék, akár rítusokkal és áldozatokkal, mint egy szeszélyes természeti erőnek vagy istenségnek, így épül ki fokozatosan a személyi kultusz. A lebegtetett félelem és irracionalitás eme légkörében a nép feladja kontrollját, elhallgattatja kritikai gondolkodását, és hipnotizáltan követi az uralkodót. A választók háromnegyede a demokráciákban is nárcisztikus személyiségekre bízza az irányítást, ezért a vezetők egynegyedének vannak pszichopata vonásai. A karakterre jellemző, hogy könyörtelenül tör előre és közömbös a másoknak okozott szenvedés iránt. Érdekvezérelt, de lelkifurdalás nélkül mutatja magát értékkövetőnek, olyannak, aki életét és vérét adná a csoportért. 

Dacher Keltner amerikai pszichológus szerint mindaz a pozitív vonás, amelyért a közösség valakit hatalommal ruház fel, épp a hatalom révén válik semmivé. A kép nem véletlenül ismerős, a hazai tapasztalat is azt mutatja, hogy nincs olyan személyiség, akit a hatalom ne negatív értelemben változtatna meg. Jerrold M. Post vizsgálatai során arra a következtetésre jutott, hogy a hatalom különösen azokra veszélyes, akik jutalomként tekintenek rá addigi szenvedéseikért, küzdelmükért, mellőzöttségükért. A nagy és váratlan jutalom olyan súlyos függőséghez vezet, amelyhez csak a drogfüggőséget lehet hasonlítani, csakhamar fellép a hozzászokás, és az eufória utáni sóvárgás akkora, hogy örökre beég az agy áramköreibe. 

A hatalom mámora

A hatalom paradoxonaként elhíresült keltneri tétel szerint „azoknak adjuk a hatalmat, akik nagy lendülettel és lelkesedéssel tevékenykednek értünk, akik azonosulnak a csoport céljaival, határozottan, de erőszak nélkül, empatikusan irányítanak. Ám amint hatalmuk körvonalazódik, e szupermorális lényekben alattomos változások veszik kezdetüket. Addig mélyen alvó freudi ösztönénjük feléled, félresöpri a korábban jó szolgálatot tett felettes ént: immár nem lesz rád szükség. Úgy is lehet mondani, a hatalom birtokosában egy másik személyiség lép színre, nem tudni,  melyik Dr. Jekyllből lesz Mr. Hyde.  Az arra hajlamosak elveszítik kapcsolatukat a külvilággal, túlzottan kockázatvállalók lesznek, egocentrikussá válnak, még az ülésük és a járásuk is megváltozik. Nem hallgatnak az ellenvéleményre, sőt, minél nagyobb kórus követel valamit, annál inkább megmakacsolják magukat. A közvetlen munkatársak kiválasztásánál a simulékonyság, a talpnyalás lesz a fő szempont.

Megmámorosodnak, még a fiziológiai tüneteik is olyanok, mint azokéi, akik alkoholt vagy drogot fogyasztanak.”
Mert a hatalom bizonyos értelemben függőséget is jelent, aki egyszer megtapasztalta, milyen érzés tömegeket befolyásolni, egyetlen mondattal országok sorsáról dönteni, az nem tud erről az érzésről lemondani. Főleg akkor nem, ha bizonyítási kényszerben szenved, mert gyermek- és ifjúkorában kevés elismerést, szeretetet kapott. „Némely emberekből hiányzik a képesség, hogy belássák, az életben vereségeket, kudarcokat is el kell szenvednünk, nem lehetünk mindig győztesek. Az ilyen magatartásnak a legszörnyűbb példája Hitler, aki nem volt képes elismerni, hogy elvesztette a háborút, és az egyik utolsó nyilatkozata arról szólt, hogy a német nemzet nem érdemelt ilyen zseniális vezetőt, mint ő” – mondja Jozef Hašto pszichiáter.
 

Újjáéledő főnixmadarak

Míg a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás gyakran azzal függ össze, hogy a hatalmon lévők a felelősségre vonástól tartanak, a hatalomvágy mindig a gyermekkorból eredeztethető. Akiket gyerekkorukban mellőztek, lenéztek, kicsúfoltak, azok meg akarják mutatni, hogy az emberek csodálják, követik őket, sőt, félnek tőlük.  „A hatalomvágy meghatározó módon befolyásolja, alakítja a személyiséget. Ezzel összefügg a szexuális kompetencia bizonyításának kényszere is, vagyis az a tény, hogy némely politikus nyilvánosan szeretőt tart. A társadalmi hierarchiában elért magasabb poszt növeli az önbizalmat és afrodiziákumként hat. Mindig voltak nők, akiket vonzott a pénz, a hatalom, a hatalmon lévők pedig az ilyen nők felvonultatásával azt jelzik, hogy ők még ezt is megengedhetik maguknak, mert férfiként bírják, politikusként pedig tesznek a társadalom véleményére. És a vezérelvű társadalom ezt hajlamos is úgy értelmezni, mekkora kan a vezér” – mondja Jozef Hašto. Dacher Keltner ezt a jelenséget a következőképpen írta le: „amint az embereknek hatalmat adsz, elkezdenek úgy viselkedni, akár az őrültek. Mintha kinyitották volna a koponyájukat, és kivették volna az agyukból azt a részt, amely a moralitásért és a megfelelő társas viselkedésért felel.”

Szinte minden hatalomvágyó ember narcisztikus személyiség. Küz­delmek árán jutnak el a hatalomig, és nehezen, vagy egyáltalán nem tudják elengedni. Ha igen, akkor is csak ideiglenesen, látszólag, miközben a háttérből mozgatják a szálakat, és a visszatérésre készülnek. „Ezekre a személyiségekre jellemző, hogy ha kudarcot vallanak, teljesen összeomlanak, visszavonulnak, akár úgy is tűnhet, hogy végleg feladták. Egy idő után azonban főnixmadárként képesek hamvaikból feltámadni, és újra folytatni a hatalom elnyeréséért folytatott harcot, akár az eddigiektől eltérő nézetekkel” –magyarázza Hašto professzor.

Messianizmus és paranoia

Jerrold M. Post diktátorok, maffiavezérek, kisfőnökök személyiségét vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy mindannyiukra jellemző az énközpontúság, a messianisztikus küldetéstudat, a beszűkült lelkiismeret, a gátlástalanság és a paranoia valamely formája. Különös és közös ismérvük a környezetükben élők lelke és elméje fölötti hatalom megszerzésének képessége, a beteges nárcizmus. Utóbbi pedig a közösségre nézve is veszélyes tünetekkel jár. A betegesen nárcisztikus egyén olyannyira meg van győződve a saját nagyságáról és kiválóságáról, hogy nem képes beleélni magát mások érzéseibe.  Nincsenek erkölcsi gátlásai, senkiben nem bízik, folyamatosan árulástól tart. Belső bizonytalanságát agresszivitással leplezi, és mivel felettébb jó véleménnyel van a saját intelligenciájáról és testi adottságairól, másokat lenéz, kigúnyol, a kritikát nem hallgatja meg, feltétlen tiszteletet vár el. A nárcisztikus személyiség bármit megígér és kijelent, a szavak számára csak eszközként szolgálnak ahhoz, hogy elérje a célját. Ígéreteit bármikor kész megszegni, bosszúálló, és teljes mértékben hiányzik belőle az önkritika képessége. A többi emberre is csak eszközként tekint, melyet a saját céljai eléréséhez használhat: a lojálisokat lenézi, az ellenállókat ellenségnek tekinti, őszinte kapcsolatai nincsenek.

„Az olyan státusszimbólumokkal, mint a posztok és rangok, a drága órák az autók és a nők mind a gyermekkori szeretethiányt kompenzálják a nárcisztikus hatalomvágyók. A legtöbben közülük soha nem ismerik be, hogy itt a vég, a saját kudarcaikért is másokat vádolnak.  Ha a demokratikus választásokon megbuknak, életük végéig abban az illúzióban ringatják magukat, hogy  a társadalom nem értette és nem értékelte őket eléggé” – mondja Jozef Hašto, hozzátéve, hogy bár a hatalomfüggő nárcisztikus személyiség önmagától nem tér jobb belátásra, azért van remény. „A hatalomfüggő egyetlen dologgal nem tud mit kezdeni: ha valaki nem fél tőle, mert ezt a fajta belső szabadságot nem ismeri. Épp ezért pont ez az az erő, amiből a hatalommal szemben állók mindig meríthetnek.”  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?