José Mourinho hallani sem akar a lemondásról

mourinho

José Mourinho kijelentette, a keddi Bajnokok Ligája-búcsú ellenére nem mond le a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.

"Nem fogok elmenekülni, nem fogok eltűnni, és nem fogok sírni csak azért, mert hallottam néhány füttyszót" - közölte pénteki sajtótájékoztatóján a portugál szakvezető. Hozzátette, a következő mérkőzésen ő lesz az első, aki kisétál az öltözőfolyosóról, mert tiszteli a drukkereket és nem félek tőlük.

A Manchester United a gól nélküli első mérkőzés után kedden hazai pályán 2-1-re kikapott a Sevillától a BL nyolcaddöntőjében.

Mourinho hangsúlyozta, mindenben egyetértenek a klub tulajdonosaival, például abban is, hogy időre és további igazolásokra van szükségük.

 Bár kijelentette, hogy nem fél a felelősségvállalástól, 12 perces monológjában mégis sokat beszélt a múltról, az érkezése előtti időszakról.

Kinyomtatott jegyzetei és statisztikái segítségével először rávilágított, hogy a csapat az elmúlt hét évben négy különböző edzővel próbálkozott, de egyszer nem is jutott ki az európai kupaporondra, kétszer a Bajnokok Ligája csoportkörében búcsúzott, és a negyeddöntőnél tovább máskor sem jutott. A Premier League legutóbbi négy idényében sorrendben hetedik, negyedik, ötödik és hatodik lett az együttes.

Beszéde során a tréner többször hangsúlyozta, ilyen örökséget vett át, amikor az előző szezon előtt Manchesterbe érkezett, és ezt a szót használta akkor is, amikor a bajnokság tabelláját fölényesen vezető Manchester Cityt említette.

"Nicolas Otamendi, Kevin De Bruyne, Fernandinho, David Silva, Raheem Sterling és Sergio Agüero is örökség. Ők a múltból származnak, nem az elmúlt két évből" - magyarázta Mourinho, aki ezzel nyilvánvalóan nagy riválisa, Josep Guardiola érdemeit igyekezett csökkenteni.
 

Az Európa Ligát tavaly tavasszal megnyerő Manchester United legközelebb szombaton lép pályára, amikor a Brighton együttesét fogadja az FA Kupa negyeddöntőjében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?