Madarat tolláról

trošková fico

A felgyorsult politikai események forgatagában sokszor nincs idő arra, hogy egy-egy felismerést, nyilvánosságra kerülő rejtett összefüggést megemésszen, mélyebben megértsen az ember.
 

Ezek közé tartozik az is, amikor kiderül, hogy a szlovák miniszterelnök mellett egy olyan ifjú tanácsadó hölgy dolgozott, akinek legalábbis nagyon furcsa olasz kapcsolatai voltak. Még egyszer, hogy megrághassuk: az olasz maffiához valamilyen módon kötődő Mária Troškovának bejárása volt a legmagasabb körökbe, hozzáférhetett bizalmas anyagokhoz, titkosszolgálati jelentésekhez, és a legmagasabb szintű találkozókon lehetett jelen.
 

Hasonló defektust megelőző tisztogatást tart most John Kelly, a Fehér Ház kabinetfőnöke Trump körül. A komoly katonai múlttal rendelkező kabinetfőnök elkezdte szisztematikusan átvizsgálni, hogy kik férhetnek hozzá minősített adatokhoz az elnök körül. Kiderült, hogy nem kevés személy végleges engedély és az átvilágításuk befejezése nélkül „ideiglenesen” belenézhet ilyen dokumentumokba. Éppen tegnap Trump egyik asszisztensét vezették el a Fehér Házból, mert megvonták tőle az irathozzáférést.

Hogy világos legyen: az állami minősített adatokhoz azok férhetnek hozzá, akiket a titkosszolgálati átvilágítás során nem találtak kockázatosnak. A minősítés több szintre sorolja be az állami titkokat, az egyszerű bizalmas anyagoktól a top secreten át egészen az olyan jelentésig, amit például még az USA elnöke is csak papíron kap meg, és tőle is tovább viszik, hogy semmilyen körülmények között ne kerülhessen ki.

Ilyen átvilágításon bukott meg korábban Kiss Szilárd, a fideszes magyar agrárminiszter attaséja, illetve később a külügyminiszter moszkvai embere, aki az orosz vízumiroda megnyitásában játszott központi szerepet. Viszont vannak olyan személyek, akik megbízottként – tehát nem hivatalos közszolgaként – nem esnek át átvilágításon, ilyen lehet egyes esetekben a miniszterelnök tanácsadója is, ha a környezetében lévő, az elhárításért felelős személyek erre nem érzékenyek, vagy adott esetben maguk is érintettek az összejátszásban.

Nagyon nem mindegy, hogy kik adnak egy miniszterelnöknek tanácsokat. Nagyon nem mindegy, hogy honnan jönnek és milyen motivációval. Ahogy az sem mindegy, hogy a tanácsadók zsarolhatók-e, vannak-e piszkos ügyleteik, sőt, büntetett előéletűek. Emlékezetes, hogy a magyar miniszterelnök egyik ismert tanácsadóját jogerősen elítélték egy nyugdíjas pár bántalmazása miatt, mert a terepjárója előtt akartak volna átkelni az utcán.

Az emberi minőség pedig fontos lenne. A politikai vezetők a sok sajtószerepléssel óhatatlanul befolyásolják a közéleti trendeket, azt, hogy mi elfogadott és mi nem, mit szabad és mi ciki. Azokban az országokban, ahol egy miniszter megbukik egy elcsalt doktori miatt, ott nem gond az egyetemi hallgatóknak azt mondani, hogy nem szabad más könyvekből lopni. Ahol megbukhatnak politikusok azért, mert a bébiszitterüket számla nélkül foglalkoztatták, ott be lehet szedni az adót. Ha viszont az első számú politikai vezetőink körül olyan alakok tűnnek fel, akikkel nem szívesen ülnénk egy asztalhoz, ott hallgatni kell a kémiára. Az ember azzá válik, akikkel körülveszi magát. Ha ezek maffiózók, garázda vagy korrupt alakok, akkor annak meglesz a következménye...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?