Megvalósul az érsekújváriak álma

Érsekújvár
Érsekújvár |

Ma és holnap Nyitrán lépnek pályára az érsekújvári jégkorongozók a Tipsport Liga Kaufland Playoffja negyeddöntőjének első két meccsén.

A párharc pikantériája, hogy a zöld-fehérek az alapszakasz utolsó fordulójában épp nyitrai győzelmükkel biztosították be helyüket a playoffban. „Végig bíztam benne, hogy a végén fog csattanni az ostor. Sőt, azt mondom, lényegében még nem is csattant, mert a csapatban még annál is sokkal több van, mint amit az utolsó meccseken mutatott” – mondta lapunknak Tóth Mihály, az érsekújváriak menedzsere.

Tény, hogy a zöld-fehérek jelenlegi keretében a fiatalok mellett nemegy tapasztalt hokis van, akik már igazán komoly tétre menő összecsapásokat is megéltek más klubokban. Ráadásul a szezonbeli, nyitraiak elleni meccseik mérlege is kiegyenlített (lásd keretes írásunkat), azaz az egymástól alig 40 kilométerre fekvő két város régióderbije nagy csatákat ígér.

„Kár, hogy vége az alapszakasznak, mert mostanra összeért a csapat. Máshol lennénk, ha még volna hátra tíz kör. De így sem mondhatjuk, hogy elégedetlenek lennénk, ha pedig sikerülne hétmeccses sorozattal megrángatni az oroszlán bajszát, maximálisan örülnénk. Mert azt azért nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a Nitra 15 éve szerepel az élvonalban, míg mi kettőnél járunk” – jegyezte meg Tóth Mihály.

Az első szezonjában, tavaly is nyolcadikként csusszant be a playoffba az érsekújvári csapat. Akkor – a playoffot három 4:1-es szériával letaroló – besztercebányaiak ellen egy meccset tudtak elcsípni az érsekújváriak. A nyitraiak idén ennyire nem nőttek a mezőny fölé, ugyanakkor Michal Krištof (17 gól + 40 assziszt), az exérsekújvári Matej Paulovič (28+25) és Judd Blackwater (17+28) személyében három hokisuk is a top 10-ben végzett a kanadai táblázaton (az újváriak legjobbja, Adam Zbořil a 30. 12+20-szal).

A nyitraiak emellett az emberelőnyös helyzeteik kihasználásában is jobban állnak, gyakorlatilag ugyanannyi kétperces kiállításból szereztek 49 gólt, mint amennyiből az érsekújváriak 27-et.

Ennek ellenére lehet játszani a nyitraiak ellen, hisz erről mi magunk is meggyőződhettünk az utóbbi két meccsünkön. Az ilyen győzelmek összehozzák az öltözőt, könnyen meglehet, hogy eljutunk a hetedik meccsig az egyik fél négy sikeréig tartó sorozatában 

– jósolt az Új Szónak Timotej Šille, a zöld-fehérek támadója.

„Régi álma volt a klubnak még az alacsonyabb osztályokban, hogy egyszer majd a megyei szomszéd Nyitrával találkozzon a playoff elődöntőjében vagy fináléjában. Ez a párharc ugyan »csak« a legjobb négy közé jutásról dönt, de nekünk felér egy kisdöntővel. Nagyon bízom benne, hogy a városiakon kívül a környékbeli falvak sportrajongóit is magával ragadja a playoff hangulata, és a nagy rivális Nitra ellen ők is buzdítani fogják a csapatot a lelátókon” – tette hozzá Tóth Mihály.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?